Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az ENSZ turisztikai világszervezetének legfrissebb statisztikája szerint Magyarország a nemzetközi turizmus növekedésében világviszonylatban a második helyet szerezte meg az idei év első felében. 2015 júliusában a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 12%-kal, a belföldi vendégeké 7,5%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 9,5%-kal bővült, továbbá a szálláshelyek (folyó áron számolt) bruttó árbevétele mintegy 18%-kal emelkedett.
- Szerencsére bíztatóak az év végi előrejelzések is, ugyanis a tavalyi rekordév után az idén újabb csúcsot dönthet az ágazat. Magyarország nyári turisztikai kínálata az idei nyáron is szép számmal vonzotta a turistákat, az ország strandjai soha nem látott számú látogatót fogadtak, a kulturális rendezvények és fesztiválok iránti érdeklődés pedig új magaslatokba emelkedett. – hangzott el Witzmann Mihály országgyűlési képviselő turizmussal kapcsolatos, „szezonértékelő” felszólalásában, az Országgyűlésben.
A GDP 9%-át adó, a versenyszférában dolgozók 11%-át foglalkoztató turizmus ágazatának kiemelkedő teljesítményére szüksége is van Magyarországnak annál is inkább, mert értékteremtő képességgel nemcsak gazdasági értelemben bír. A 2015-ös balatoni turizmus eredményességét tükrözik az alábbi számadatok is: a balatoni régió szállodáinak bruttó árbevétele (a hévízi hotelek nélkül) 15,9 milliárd forint volt, ami 7,2%-kal magasabb a múlt évinél. Hévíz kapcsán azért kell distinkciót alkalmazni, mert az ottani forgalom-visszaesést nem a turisztikai desztináció vonzerejének csökkenése okozza, hanem sokkal inkább az orosz-ukrán konfliktus negatív hatásai realizálódnak. A balatoni régióban január-júliusban a szállodai vendégéjszakákból 67,3% volt a belföldiek, és 32,7% a külföldiek aránya. A legnagyobb küldő országok közül kiugró volt a növekedés a brit, az amerikai, az olasz, a cseh és a francia turisták esetében. A szomszédos országok közül Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból jöttek többen a bázisértékhez viszonyítva.
- Ezen tények alapján logikusnak tűnik, hogy a balatoni turisztikai szakemberek 2015-ben is arra számítanak, hogy sikerül megdönteni a tavalyi rekordévet, és az immár tendenciózusnak mondható 3-5%-os növekedést ezúttal is sikerül hoznia a térségnek. A tartósan jó időjárásnak köszönhetően az épphogy magunk mögött hagyott nyáron a strandok többségének is sikerült növelnie forgalmát. Egyes fürdőhelyek akár 20-25%-kal is több vendéget fogadtak, mint tavaly. Ha a választókörzetem székhelyének, Siófoknak a turisztikai adatait nézzük, ott is jól látható, hogy az idei év első nyolc hónapját számba véve, augusztus végéig a vendégek összesen 899.321 éjszakát töltöttek Siófokon. Ez 3,9%-kal több mint az előző évi adat volt. Az is jól látható, hogy a külföldi, ill. belföldi vendégek aránya alig változott az elmúlt évekhez képest. Továbbra is jellemző, hogy a Balatonnál 4-ből 3 vendég belföldi. A belföldi kereslet növekedésében nagy szerepet tölt be a SZÉP-kártya, amelynek felhasználási értéke mintegy 3,9%-kal nőtt, összesen 9 milliárd 903 millió forintot költöttek ezzel a fizetési lehetőséggel az elfogadóhelyeken.– emelte ki Witzmann Mihály az Országgyűlés ülésén.
- A turizmus erősítése, és egy még sikeresebb, vonzóbb Balaton nemcsak az ott élők, hanem az egész ország érdeke is egyben. Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk erőségeinkkel, és mindent elkövessünk azok fejlesztéséért. Bízom benne, hogy az utóbbi években, a turizmusban tapasztalható pozitív változások tovább folytatódnak a jövőben is, és ezáltal, az olyan turisztikai övezetek, mint pl. a Balaton és környéke, biztos megélhetést és kiszámítható jövőt kínálhat az ott élő embereknek és családjaiknak egyaránt. – zárta felszólalását az országgyűlési képviselő.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.