Intarzia – egy elfelejtett művészet

Szeptember 28-án nyílt meg a KIKK emeleti galériáján az Intarzia – egy elfelejtett művészet

című tárlat, mely egy ősidők óta ismert, napjainkban mégis ritkaságnak számító iparművészeti eljárás, az intarzia által készült faberakásos képeket mutatja be. Az október 18-ig látogatható kiállításon három, országos szinten is kiemelkedő alkotó, Linka Sándor, Hőnich Imre, és Varga Robin munkái láthatóak. A kiállítás megnyitó különlegességeként a résztvevők ki is próbálhatták, hogyan működik a gyakorlatban az intarzia.

- Az intarzia, ami berakásos technikát jelent, ős régóta ismert iparművészeti eljárás. Szokták a kifejezést ugyan kőre, fémre és más anyagokra is alkalmazni, de elsősorban a faberakásos technikát értjük alatta. Az intarziátor mestersége sokféle képességet követel: kreativitást és invenciót, pontosságot, mély szakmai ismereteket. Nem véletlen, hogy a kiállítók közül Linka Sándor pl. kreatív fajátékok készítéséről is ismert. Aki ezzel a mesterséggel próbálkozik, annak alaposan ismernie kell a fafajtákat, azok tulajdonságait, megjelenésüket, hiszen mindegyik más sajátosságával segítheti egy szép intarziakép megalkotását. Hihetetlen türelem kell még egy kis munka kivitelezéséhez is. Talán éppen ennek a sok nehézségnek köszönhető, hogy az intarzia szenvedélyének viszonylag kevesen hódolnak – mutatja be ezt a különleges technikát Torjay Valter, festőművész, művészettörténész.

Három kiemelkedő, és eltérő karakterű alkotó munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a kulturális központ galériáján nyílt kiállításon, akiket Torjay Valter festőművész, művészettörténész a következőképpen jellemez:

Linka Sándor Szombathelyen alkot immár sok-sok évtized óta. Tevékeny, lelkes és talentumos művelője volt mindig az intarzia művészetének. Kis műhelyéből nagy számban kerültek és kerülnek ki szebbnél-szebb darabok. Stílusában, a faanyag felhasználásában mindig törekszik a témához alkalmazkodni, egyszer veretesebben, máskor játékosabban közelíti meg azt. Szívesen ábrázolja szülővárosát és szülőföldjének, Vas megyének szép részleteit. A cáki borospincékről sorozatot is készített, melyek szinte védjegyei a megyének, s számos művész örökítette meg őket az évtizedek folyamán. Szívesen ábrázolja Szombathely egy-egy régi részletét, templomait. Érdekli azonban az ember is. Jeles nagyjaink közül többeket felidéznek munkái, így Liszt Ferenc, Berzsenyi portréit gyakran állítja ki, de híres színészeink is megihlették. Ruttkai Éva, Kabos Gyula és mások, sokak által ismert és szeretett vonásaival is találkozunk munkásságában. Legkedvesebb számára talán családja, akiket mély szeretettel metsz furnérlemezbe, s a képeket részben asztalán is tartja, hogy mindig előtte legyenek. Kiemelkedő szervezőtevékenysége is, elsöprő lendületét és lelkesedését máig megőrizte.

Hőnich Imre gyermekkorában, nagyapja körül sürgölődve szerette meg a fával való munkálkodást szülőfalujában, Csobánkán. Már gyermekként próbálkozott intarziával, azonban a kenyérkereset gondja hosszú időre elszakította a rendszeresebb munka lehetőségétől, s csak nyugdíjazásától, 2006-tól tudott azzal ismét intenzíven foglalkozni. Hamar beletalálta magát a régi kerékvágásba és már egy-két év elteltével kiállításokon bizonyította tehetségét. Hönich először tájképeket készített ugyan, azonban igazi tematikáját a később elkezdett sorozatok fémjelzik a magyar történelemről és a keresztény mitológiáról. Egymás után készítette el a magyar uralkodók klasszikus ábrázolásainak intarzia változatait, de az esztergomi várban, Vitéz János egykori dolgozószobájában 1470 körül készült erényalakokat is interpretálta e technikával. Nagy szakmai felbolydulást okozott egyébként épp a közelmúltban az a nézet, mely szerint esetleg Botticelli keze is benne lehet az esztergomi falképekben. Ugyanilyen módon fogott Krisztus szenvedése stációinak megörökítéséhez is. Különösen szép ezeken a munkákon az, hogy a különböző színű fák szinte a festmény színességének érzetét kölcsönzik a munkáknak. A szemes jávor, dió, mahagóni és egyéb fafajták gazdag változatait használja a lehető legtisztább módon. Akárcsak Linka Sándornál, az ő esetében is nehéz rajzi feladatok megoldását is jelenti egy-egy arc, vagy figura kivitelezése. Ebben a történelmi munkatematikában még nagyon sok lehetőség van. Hönich képei klasszikus bútorokon, egyházi berendezéseken bizony kiválóan mutatnának, de otthonok falain is hangulatos díszek lehetnek.

Varga Robin sok évvel fiatalabb, egy más generációt képvisel. Kora azonban ne tévesszen meg senkit. Képzett asztalos és kiváló kárpitosmester, aki bonyolult feladatok megoldására is képes. Az intarzia ezekhez tartozó szenvedély, amelyben kreativitásának más területeit is mozgósítani tudja. Ennek megfelelően munkái eltérnek szellemükben és technikájukban is a korábbi generációétól. Varga Robin képein ugyanis a sokszor kissé fantasztikus és nosztalgikus jellegű nőalakoké a főszerep. Kétségtelen, hogy a kifinomult beállításokban és mozdulatokban, a sok sík dekoratív ötletben a szecesszió ihlető forrását kell keresnünk. Az alkotó azonban ezt nem veszi át mechanikusan a klasszikusoktól, Gustav Klimttől és másoktól, hanem a saját ízlésére és személyiségére szabva, a falemez törvényszerűségeit is figyelembe véve alkalmazza.  Ehhez a dekoratív formanyelvhez szükséges egy újdonság, mégpedig a szín fokozott igénybe vétele. Varga Robin ezért gyárilag színezett furnérokat is használ, kék, zöld, vörös változatokat, azonban nem eltúlozva, ízléses meglepetésként a natúr színek közé ékelve. Ez a stílus megköveteli a látványos, virtuóz vonalvezetést, a nehezen kivágható, vékony vonalakat is. Igényes bútorok betéteiként könnyen elképzelhetjük ezeket a munkákat, melyek egyszerre nosztalgikusok és modernek.

Milei Barbara