Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Guszti bácsi neve mára fogalommá vált Siófokon, hiszen ki ne ismerné Nagy Ágoston
zenetanárt, népdalkutatót, aki többszörös Aranypáva-díjas, Prima Primissima díjas
népdalcsapatok, és népdalénekesek mestere. Közel negyven éves tanítói, népdalgyűjtői,
valamint a magyar népzene fennmaradásáért végzett közösségi tevékenysége elismeréseként a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át a Falvak Kultúrájáért Alapítvány gáláján.
– Mivel érdemelte ki a kultúra lovagja címet?
– Soha nem az elismerésért dolgoztam, de nagyon jól esett, hogy három évvel ezelőtt Siófok önkormányzata jelölt erre a címre, melyet idén kaptam meg. Az alapítvány minden
évben több száz jelölt közül választ ki 36-ot, és idén köztük lehettem. A kitüntetést többek
közt jótékonysági tevékenységeimért, a versenyekre való felkészítésekért, valamint a
magyarságért, a kultúráért, a hagyományokért tett törekvéseimért érdemeltem ki. Fontos
szempont, hogy a Magyar Kultúra Lovagja nemcsak önmagának dolgozik, hanem közösséget
épít, megpróbál minél több hívet szerezni a magyarságnak, a kultúrának, a hagyományoknak, a magyar nyelvnek, történelemnek.
– Mit jelent az Ön számára a zene, a zene szeretete?
– Édesapám is, nővérem is énektanárként tevékenykedett, a zene szeretete tehát családi örökség. Régi családi történetünk, amikor másfél évesen szét akartam szedni a fából készült rácsos kiságyat, és csak az nyugtatott meg, amikor a nővérem énekelt nekem, s hallgathattam a zenét. Hétévesen már éneket tanítottam. Tanító nénim tanított nekünk egy dalt, én pedig jelentkeztem, és megmondtam, hogy ez hamis. Ekkor felkért, hogy tanítsam meg helyesen az osztálynak, és én megtanítottam nekik. Elvégeztem két főiskolát, majd rengeteg kórusban énekeltem, velük együtt jártam a világot, Helsinkitől Madridig a szocialista érában hihetetlen volt világot látni. Zamárdiban 17 évig tanítottam zenét, mellette fociedzőként dolgoztam, majd második feleségemmel Siófokra költöztünk. Három iskolában tanítok, a siófoki Vak Bottyánban, Beszédesben és a balatonvilágosi iskolában. Sok magántanítványom van, a magánórákon kívül a nyári táboraimban is foglalkozom a tehetséges gyerekekkel, a legfiatalabb ötéves. Egy igazán tehetséges vajdasági kis tanítványomat is a nyári táboromban ismertem meg, felkaroltam, és nagyon büszke vagyok rá. Jelenleg is négy fiatalt versenyre készítek fel, emellett zeneovit tartok Zamárdiban. Vannak saját koncertjeim, előadásaim, ahol a népzenéről, népdalgyűjtésről, hazaszeretetről, magyarságról, a magyar nyelvről, népdalkincseinkről beszélek.
– Mit emelne ki pályája sikerei közül?
– A legemlékezetesebb az a „rekordgyanús” páratlan eredmény, hogy egy KÓTA Népzenei
versenyen 4 Aranypáva Díjat nyertünk, mind a 4 kórusommal. Felkaroltam a Táskai
Asszonykórust, akik országos versenyen aranypávásak lettek, saját kórusom, az országos
hírnevet szerezett Balatonszabadi Népdalkör szintén több alkalommal Aranypáva-díjat ért
el. Büszke vagyok arra, hogy pályafutásom alatt 2 ezüst minősítés mellett csak Arany, vagy
annál magasabb fokozatot értünk el kórusaimmal, tanítványaimmal, körülbelül 120
alkalommal. Három éve megalapítottam az első citeraegyüttest Siófokon; véleményem
szerint a hagyományápolásnak az egyik legszebb példája, mikor városi gyerekekkel népzenét
játszunk. Elindítottam a Guszti bácsi táncházát, amit később átvett és tovább vitt a Balaton
Táncegyüttes. Erdélyi útjaim során népdalokat gyűjtöttem, a székelyvéckei gyűjtésből
született a népdalos könyvem (Székelyvéckei dalok), melynek folytatását tervezem.
– Mi motiválja?
– A zene és a gyerekek imádata, és az a szomorúság, amit látok, hogy a magyarságtudat kezd elveszni, a nyelvünk veszélyben van. Szenvedélyesen szeretem a magyar zenét, a magyar nyelvet, a történelmet, a hagyományokat. A gyerekeknek ezt szeretném átadni.
Minél nagyobb egy város, annál nehezebb ezt megvalósítani, a falvakban többen érdeklődnek a népzene iránt. A szülőknek is nagy szerepe van abban, hogy a népzene szeretetére neveljék a gyerekeket. Én mindig azt mondom, hogy a gyerek az első, hiszen a gyerekekből lesznek a felnőttek, akik a jövő generációit felnevelik. Ha átadják a hazaszeretetet, a magyarság- és népdalszeretetet, akkor talán még meg tudjuk ezt menteni.
– Vannak-e új tervei?
– Rövid távú célom, hogy óvodásoknak zenei műsorokat tartsak, szerintem ugyanis minél
kisebb korban érdemes elkezdeni a zenei nevelést. Ha hívnak, szívesen tartok előadásokat a
magyar népzenéről, a népi kultúránkról. Szeretném megírni a második népdalos könyvemet.
Ha még erőm engedi, elmegyek még több népdalt gyűjteni, hiszen annyi hely van még, ahol
le nem jegyzett, nem rögzített népdalokat ismernek az idősek. Nagy veszély, hogy Erdélyben
a kisöregek magukkal viszik ezeket a népdalokat, nem örökítik tovább, a fiatalok nem
tanulják meg. Nincs énektanár ezekben a falvakban, az idősek maguknak énekelnek, és
magukkal viszik nemcsak az éneket, de azt a hatalmas történelmi tudást is, amit csak ők
ismernek, amit ők éltek át. Azt még el szeretném mondani, hogy büszke vagyok a tanítványaimra, szép eredményeket értek el, nagyszerű emberek lettek. Nem biztos, hogy mindenki zenei pályára ment, nem kell mindenkinek zenésznek lenni, csak legyen jó ember. A mai rohanó, kíméletlen világban egy kicsit megállni, és jó embernek lenni, ez egy fontos cél lehet. Jó embereket, jószívű embereket nevelni.
Milei Barbara
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.