Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Címvédőhöz méltó produkcióval rukkolt elő a Siófok KC női kézilabda-csapata az EHF Kupa csoportkörének első fordulójában.
A legerősebb ellenfél a csoportban – így titulálta egymást a Siófok és a dán Köbenhavn edzője a vasárnap esti mérkőzés előtt. Meglehet tehát, hogy „csoportdöntőt” láthatott a Kiss Szilárd Sportcsarnok közönsége, mely a kezdés előtt amiatt aggódhatott, hogy sem a horvát gólfelelős, Kobetic, sem pedig a francia irányító, Niombla nem játszhatott sérülés miatt.
A két, egyaránt gyors kézilabdát játszó együttes meccsén, ahogy várható volt, az ember alig győzte kapkodni a fejét, potyogtak a gólok, Pena és Jezic villogott hazai részről, no meg a kapuban Szikora, a lelátón pedig a siófoki B-közép tett ki magáért, szokásához híven. Jól játszott a Siófok, 5 gól is volt már a különbség (13-8) a legutóbbi szezonban a Bajnokok Ligájában játszó, a dán bajnokságban 2. helyen álló Köbenhavn ellen.
A félidei 4 gólos előnyt követően a szünet után tovább növelte előnyét Tor Odvar Moen együttese, Pena világklasszis teljesítményt nyújtott, Tomori is rendkívül hasznosan kézilabdázott, a kapuban Szikora után Solberg is „lehúzta a rolót”, a vége pedig egészen parédésra sikeredett; az összeomló (az utolsó 10 percben nem tudtak gólt dobni!) dánokkal szemben parádézott már mindenki, a szélsők, a beállók… és végül 13 gólos győzelem lett a vége, pedig Kobetic és Niombla ugye nem is játszott… Ahogy egy címvédőhöz illik: délután a csoport másik meccsén a horvát Podravka 12 góllal nyert, a Siófoknak 13 kellett, hogy már az 1. forduló után élre álljon a csoportjában…
A folytatás a kupában: vasárnap Cisnadie (román) – Siófok KC.
EHF Kupa csoportkör, 1. forduló:
Siófok KC – Köbenhavn (dán) 36-23 (17-13)
(delipart.com)

Tekintse meg
fotó galériánkat!
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.