Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombat délelőtti Kormányinfón ismertette az újdonságokat. A különadóról is döntött a kormány.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, hogy felállítottak egy járványügyi alapot, melyet majd Gulyás Gergely miniszter ismertet a szombati Kormányinfón.
A járvány elleni védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében jelentős átcsoportosításokat hajtottak végre - jelentette be a miniszter. Jelen helyzetben mindenkitől hozzájárulást várnak, közös teherviselés szükséges a járvány elleni védekezésben.
Két alap felállítása történt meg: egy járványügyi alap 663 milliárd forinttal, illetve egy gazdaság-újraindítási alap 1345 milliárd forinttal.
A szükséges átcsoportosításokat a kormány magán kezdte és a tárcáktól 1345 milliárd forintot csoportosítottak át.
A felállított járványügyi alap forrásainak biztosítása érdekében az alábbi döntéseket hozták:
- az idei párttámogatások 50 százalékát, 1,2 milliárd forintot ebbe az alapba helyezik át
- újra bevezetik a multinacionális láncokat terhelő adót, amiből idén 36 milliárd forint folyhat be,
- a bankoknak 55 milliárd forintot kell az alapba befizetni
- az önkormányzatoktól a gépjárműadó-bevételt várják a központi költségvetésbe, ez 34 milliárd forint lesz.
XXX
A gépjárműadó beszedett összegének 40 százaléka járt vissza eddig az önkormányzatoknak.
Kedden Orbán Viktor gazdaságvédelmi intézkedéseket jelent be. Az iparkamara egy javaslata a helyi iparűzési adó idei elengedéséről szól, de ez esetben cserében kompenzálni javasolják anyagilag az önkormányzatokat...
Tekintse meg
fotó galériánkat!
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.