Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az idei tanév is úgy indult, immár harmadszor a siófoki Baross középiskolában, hogy átadták a Vörös Balázs-díjat, az iskola legmagasabb kitüntetéseként; az a diák kaphatja, aki a tanulásban, a sportban, a közösségi életben példaként állítható a többiek elé. Mint amilyen a veronai balesetben elhunyt Balázs volt: Európa-bajnoki 8. helyezett karatés. Közben az olaszországi bíróság a minap első fokon elítélte azt a magyar sofőrt, aki a buszt vezette 2017. januárjában.
„A fiam megérezte...”
Papp András: „Nem, nem érzek elégtételt, nem érzem úgy, hogy bárkit is hibáztatnom kéne azért, mert elveszítettem a családomat. Különbözőek vagyunk. Vannak, akik „különnyomoznak”, nyilatkoznak a tévékben, harcolnak a buszt üzemeltető kft. ellen is. Én hiszek az ügyvédeimnek, meg a szakértőknek, akik szerint a társaságnak nem volt köze a balesethez. Igaz, hogy pót-üzemanyagtartályt szereltek fel például a buszra, de ez nem gyulladt ki, nem volt köze a tűzhöz. A busznak nem volt műszaki problémája. A sofőr? Lehet, hogy elaludt? Lehet, hogy beteg volt? Ha el is aludt, aki vezet, az tudja, ez bárkivel előfordulhat, ha beteg, ha nem… Az autópálya-üzemeltetőnek is van felelőssége, az a per még vissza van Olaszországban, ami sokkal fontosabb lesz ezeknél, de azt már nem övezi majd ekkora figyelem…
Ha nem azzal a busszal történt volna ez, akkor majd máskor, egy másikkal. A fiam megérezte. 2016. decemberében iskolai feladat részeként készített egy rajzot, kitettem a Facebook-ra is: híd, 12 kereszt, 5 elszáradt fa. És a következő hónapban ugye hídnak ment a busz, és 17-en haltak meg… Nem sokkal korábban Bulgáriában voltunk egy karateversenyen, mentünk autóval és úgy éreztem, fáradt vagyok, félre kell állnom. Leálltam és a következő pillanatban egy nagy csattanást hallottunk, a mögöttünk jövő kamion összeütközött egy személyautóval…
A mai napig sírok esténként, ha nézek egy filmet, hallok egy zenét, más lettem, sokkal érzékenyebb. Tudom, hogy már nem jönnek vissza a szeretteim. Ha ebbe beleragadok, akkor elvesztegetem az életem. Ma már sok mindenben hiszek, sok mindenről kaptam bizonyosságot, olyan csodák történtek velem az elmúlt három évben, amelyek nyomán hiszek a túlvilági életben. Abban, hogy az életünk nem ér véget ezzel a földi léttel. Hiszem, hogy ez az élet sokkal több annál, mint amit felfogunk belőle. Biztos vagyok benne, hogy én azért jöttem haza Veronából, mert van még valami dolgom, amit csinálnom kell. Tudom, hogy ők látnak engem, segítenek. Ők, vagy az univerzum, vagy Isten, bárhogy nevezem… Nagy könnyebbséget jelent, hogy a balesetkor sem Balázsnak, sem a feleségemnek nem volt ideje felfogni sem, hogy mi történik. Nem szenvedtek, nem tudták egymásról, hogy a másik meghalt. Nekem rossz, aki itt maradtam, A fiamat elhúztam a busztól. Olyan helyen ült, a legrosszabb helyen, hogy tudtam, rögtön szörnyethalt. De én még azért próbáltam menteni, mert hátha… A feleségem, mint utólag kiderült, akkora ütést kapott a fejére, hogy azonnal életét veszítette, vagyis nem szenvedett. Hiszem, hogy tudják, látták, hogy mindent megtettem a fiamért…
„A pokolban találtam magam...”
Együtt karatéztunk, abbahagytam, s az újrakezdést, azt a szintet, amit elérem, neki köszönhetem, ha a foci helyett nem a karatét választja, nem folytattam volna komolyan. Egydanos fekete övesként fejeztem be a karatét, kiszálltam belőle, másba, új műfajba kezdtem, talán mert ez az a feladat…
Az volt az álmunk a családdal, hogy kimegyünk Japánba 2019-ben a Vb-re. Fiam emlékére mentem ki végül, a feleségem hónapokig varrt egy gobelint az alapító nagymesternek a képével, azt akartam a mostaninak kivinni. A velem megesett egyik csodának fogom fel, hogy a jelenlegi vezető, Shinan Kenji Midori végül segített abban, hogy egy hónapig kint legyek és ott, az idegen környezet segítsen a családi tragédia feldolgozásában. Az első japán csoda az volt, amikor egy magyar mester elvitt egy tokiói temetőbe, azzal, hogy próbáljam meg megtalálni a kiyokushin karate stílust megalapító nagymester, Masutatsu Oyama sírját. Ez még egyetlen Japánban járt magyar karatésnak sem sikerült. Álltam a hatalmas temetőben, vártam, hogy egy hang majd megmondja a fejemben, merre menjek. Tébláboltam, megláttam egy japán házaspárt, rájuk néztem, bevillant, hogy nekem őket kell követnem, mert azért küldték őket, hogy odavezessenek. És jó sok kanyar után valóban ott volt a mester sírja… Másnap a versenyen a jelenlegi nagymesternek akartam átadni a képet ajándékba. Megszervezték a találkozót, elmondtam, ki vagyok, mit történt a családommal, átadtam a gobelint. Tíz perc múlva jött vissza a mester, és azt mondta: ezt ő így mégsem tudja átvenni, meg fogják állítani a versenyt és a színpadon fogja átvenni tőlem, fotósok előtt. Majd fölajánlotta, hogy szeretettel vár az edzőtermébe, így jutottam ki egy hónapra Japánba.
Amire nemrég váltottam, egy önvédelmi szisztéma, gyors megoldások sora arra, hogyan védd meg az életed, ha olyan helyzetbe kerülsz. És itt persze nem háborúra kell gondolni, elég egy sötét utcára… Ennek köszönhetően olyan energiaszinteket fedeztem fel magamban, amire korábban azt mondtam volna, hogy humbug, nem létezik.
Engem az edzés tartott és tart életben, én már nem akarok mással foglalkozni a hátrelévő életemben, csak tanítani. Van rálátásom arra is, a baleset okán is, hogy vészhelyzetben, amikor az életemet kell megóvnom, arra mennyi időm van és milyen lehetőségeim, mit tehet, mit tud tenni az emberi test, meg az elme. De arról is szól ez, hogy miként lehet elkerülni a veszélyes helyzeteket. Soha nem tudhatod, mikor milyen helyzetbe kerülsz. Én is ültem békésen egy buszon, s egy pillanat alatt megváltozott az életem, a pokolban találtam magam, ahol emberek égnek, ott a fiam holtteste… szóval, bármikor, bárki…itt van ez a vírushelyzet is, amit azt mutatja, nem képes itt megvédeni senki, senkit…lehet még itt olyan világ, amikor a túlélés lesz a cél és azok fogják túlélni, akik felkészültek az ilyen helyzetekre…
„Ahol ők vannak, ott ők nagyon boldogok”
Azon múlik, hogy lelkileg ki hogy tudja földolgozni a traumákat, túl tud-e lépni…Van, aki úgy viselkedik, hogy leblokkol (ilyen is volt a veronai balesetben), vagy a robbanás után először a táskát keresi, mert abban van a pénz… Az első kihallgatáson a rendőr először nem akarta elhinni, amikor elmeséltem aprólékosan, hogyan húztam el a fiam az égő busztól 35 méterre. Azt mondták, el nem tudták képzelni, hogyan került olyan messze a busztól a holtteste, hiszen azt tudták, hogy azonnal szörnyethalt és a robbanás sem repítette el… Ettől kezdve már nem kérdőjelezték meg, hogy úgy történt-e minden, ahogyan mondom…
Itthon a sajtóban már nem én „nyomultam”, nem engem kerestek, ezért írtam meg a teljes, hiteles történetet a Facebook-oldalamon, hogy aki kíváncsi rá, elolvashassa azt is, hogy valójában mi hogyan történt ott az autópályán, Veronánál…Az első hetekben én sem voltam olyan állapotban, mint most, nem figyeltem, mit írt a sajtó, ki mit nyilatkozott össze-vissza, mire sor került az első hozzátartozói találkozóra, ott már nem nagyon akartak nekem hinni, hiába mondtam, hogy ez sem úgy történt, meg az sem…Ki is szálltam aztán ebből a csoportból. Volt, aki azóta megírta, hogy igen, valóban úgy történt minden…
Az, hogy így el tudom viselni, így fel tudtam dolgozni, abban biztosan sokat segített a küzdősport, meg a sok-sok jel, csoda, üzenet. A hit. A baleset előtt nem foglalkoztam ilyesmivel. Mielőtt elindultunk, a feleségem kiírt magának két idézetet filctollal és kitette a konyhában, ilyet soha nem csinált előtte. Bármi történik veled, akkor is bízz, néz előre, ilyesmiket; amikor hazaértem, tudtam, hogy nekem hagyta ezeket üzenetként, mert érezte, hogy én haza fogok jönni… A fiam pedig álmomban üzente meg, hogy ahol ők vannak, ott ők nagyon boldogok…
Igen, hiszek. Hiszem, hogy energialények vagyunk, ha a lélekenergiánk egyszer összekapcsolódott, akkor az a kapcsolat örökre megmarad, akkor is, ha ők elmentek a túlvilágra, egy másik dimenzióba, akárhová, akármilyen messze. Így működnek a lelkek. Biztos vagyok benne, hogy ők onnan olyan energiákat küldenek, hogy nekem jó legyen; vettem egy öreg házat az Aradi utcában, amit magam újítok fel. Mennem kell tovább, csinálnom kell a dolgaimat, mert ez a feladatom, tudva azt, hogy ott lehet a hazánk, ahonnan jövünk. A gyerekek is lemennek a játszótérre, teljesen komolyan játszanak, de estére haza kell menniük a családhoz; ez a földi lét is csak egy játszótér, csináljuk a dolgunkat, de majd hazatérünk…”
„Nem baj, ha nem te vagy a legerősebb, nem baj, ha nem te vagy a legkeményebb, nem baj, ha nem te vagy a legügyesebb, nem baj, ha nem győzöl mindig, nem baj, ha nem te vagy, aki soha nem sír, te csak az legyél, aki mindent kibír, aki mindent túlél!”
(Papp András harcos hitvallása).
F. I.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.