Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Holnap tartana ülést „normál” helyzetben a siófoki képviselő-testület, a rendkívüli jogrendben azonban a testület összehívása nélkül a polgármester dönt a halasztást nem tűrő ügyekben. Ezek a döntések megszülettek, erről tájlkoztatott dr. Lengyel Róbert polgármester.
„A veszélyhelyzetre tekintettel a képviselő-testület jogait a polgármester egyszemélyben gyakorolja, a döntéseket is egyszemélyben, egyszemélyi felelősséggel hozza, de mint azt korábban jeleztem, amíg csak lehet, a testület tagjait is szeretném bevonni a döntéseim előkészítésébe – így a polgármester. – A szakbizottsági elnököket még a múlt héten arra kértem, hogy a döntésre váró előterjesztéseket véleményeztessék a bizottságaik tagjaival, majd pedig az összesített véleményeket ismertessék velem. Ez megtörtént. Az elnökök arról tájékoztattak, hogy a fideszes képviselők -Gencsi Attila képviselő társamat leszámítva- az előkészítő munkában nem kívántak részt venni, nem véleményeztek. Sajnálom, viszont Gencsi úrnak innen is külön köszönet.Szóval, mindentől függetlenül is,több polgármesteri határozat a bizottsági, illetve bizottsági elnöki véleményeket figyelembe véve megszületett.”
A döntésekről:
„Asztalomon volt az iskolai-óvodai közétkeztetési díjak emeléséről szóló határozati javaslat. Jelen helyzetben ezt a napirendről levettem, a bizottsági elnökök egyetértésével.
Döntöttem arról, hogy az idén elmaradó Nemzeti Regattára szánt 15 millió forintos támogatás a költségvetésben kerüljön átcsoportosításra a vírushelyzet kezelésére létrehozott külön költségvetési sorba (a bizottsági elnökök egyetértésével).
Az óvodák átszervezéséről, valamint a bölcsődei férőhelyek bővítéséről szóló határozatot nem hozhattam meg, ugyan is jogszabályi korlát van arra nézve, hogy veszélyhelyzet idején intézmény átszervezésről a polgármester nem dönthet. Így az idén ezt az elképzelésünket már nem tudjuk végrehajtani.
Döntöttem arról is, hogy a Balaton-Parti Kft. átvilágítására kiírt pályázatunk eredménytelen, később újra döntsön majd erről a képviselő-testület (a bizottsági elnökök egyetértésével).
A széplaki Vécsey utcában az egykori Palace Disco helyére tervezett szálloda megvalósításához szükséges helyi építési szabályzat-módosítást jóváhagytam. A döntés előkészítésre létrehozott munkacsoport, valamint 3 neves siófoki építész tervtanácsként történt bevonásával készített támogató vélemény, a bizottsági elnökök támogató véleménye, a pénzügyi bizottsági tagok többségi véleménye, a területen lakók által a hivatalba megküldött támogató levelek, a körzet képviselőjének, Gencsi képviselő úrnak a támogató véleménye figyelembevételével. E beruházással a környék is megújul, ez egy komoly széplaki fejlesztés lesz.”
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.