Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Szaloncukorpapírral, gyufacímkével, szalvétával kezdte. Vagy 15-20 ezer darabos ma már a képeslapgyűjteménye Tóth-Baranyi Antalnak, aki szerint „ez is egyfajta rabság, tárgyfüggőség, megszállottság” és lám, bár nemigen bővül már a képeslapkollekció, ő még mindig gyűjt, csak mostanában inkább levélzáró bélyeget.
– A levélzáró bélyegben is megtalálom az izgalmat – mondja Tóth-Baranyi Antal, akinek a képeslapgyűjteményét nemrég ítélte a helyi bizottság arra méltónak, hogy helyet kapjon a Siófoki Értéktárban. – Gyerekkoromban a szaloncukorpapírral indult, aztán mivel édesapám tagja volt a bélyeggyűjtő egyesületnek, amikor már elkezdtem dolgozni és volt rá pénzem, én is áttértem a bélyegre. Az első képeslapomat, egy 1900-ból valót, az Ecserin vettem. Elkezdtem képeslap-árverésekre is járni, meg különböző cserealkalmakra, egy 19. század-végi karácsonyi album tetszett meg annyira, hogy először azokat kerestem, majd a siófoki, később a balatoni témájúakat.
Dolgozószobájának egyik fala egy nagy szekrény, abban őrzi az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött képeslapjait. – Siófokiból van úgy 4000, összesen 15-20 ezer lehet – próbálja összesíteni. – Húsz éve egy könyvet is összehoztunk Matyikó Sebestyén Józseffel, abban 332 kép van. Jó néhány balatoni település adott ki képeslapalbumot, mindegyik megkeresett, tudtam nekik segíteni. 1869-ben engedélyezték a képeslapot, addig csak zárt borítékban lehetett levelezni. Legféltettebb ritkaságaim a litográfiák, vagyis a még kezdetleges, kőnyomatos eljárással készült képeslapok. Ahogyan fejlődött a fotózástechnika, úgy lettek egyre modernebbek a képeslapok, 1900-tól, ahogyan egyre jobbak lettek a fotók, egyre több kiadó jelent meg és árasztotta el az országot képeslapokkal.
Piacon ma már nemigen lehet képeslaphoz jutni, s árveréseken sem vesz már részt Tóth-Baranyi Antal. – Az internetes árveréseken már leginkább túllicitálás zajlik, pénz nem számít alapon, ez már nem ugyanaz, mint régen – magyarázza a gyűjtő, aki amúgy halászattal foglalkozik és természetesen ilyen témájú képeslapja is van szép számmal, a világ minden tájáról. – Negyvenezer forint volt a legtöbb, amit én egy képért kiadtam.
S hogy mi lesz a gyűjtemény sorsa, azon túl, hogy bekerült a város virtuális értéktárába? Ez ma még Tóth-Baranyi Antal számára is talány, lévén, hogy a családban senki sem örökölte a szenvedélyét…
F. I.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.