Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az új elnök Varga Gábor, az egyesület korábbi szakmai vezetője lett. Az elnökség további három fővel bővült, az elnök és Papp Péter András mellett Kosztyán Patrik, a váci egyesület, Kulcsár Gábor, a nagykanizsaiak egykori kajakosa, valamint Zsohár István, a Budapesti Honvéd volt versenyzője irányítja a jövőben az egyesület munkáját.
– Magyarország legeredményesebb sportága a kajak-kenu, ezért Siófokon elsődleges feladatunk lesz a sportág menedzselése, nemcsak pályázatok és támogatások, hanem szponzorok révén is. Szeretnénk fejleszteni az eszközparkunkat, növelni a létszámot mind a szabadidősport, mind a versenysport terén; a Magyar Kajak-Kenu Szövetség új szakága a SUP, mellyel siófoki egyesületünk is bővül – mondta a Siófoki Híreknek Varga Gábor.
Az egyesület 2012-es alapítását követően 2018-tól indult el a kajak-kenu versenysport a városban. A siófoki kajakosok a bajnoki pontversenyben 2018-ban 18 fővel 15 pontot értek el, idén pedig 50 versenyengedélyt váltottak ki és 102.5 bajnoki pontot értek el, ezzel 168-ból a 44. helyre jöttek fel az országos mezőnyben. – Az új évben a 200 pontot célozzuk meg, bár a tagtoborzás a vírushelyzet, illetve Sió-csatorna rekonstrukciója (az ugyanis az edzések helyszíne) miatt nehéz. A kormányrendelet szerint a versenyengedéllyel rendelkező sportolók továbbra is edzhetnek, így edzőtermi és uszodai edzéseink is folyamatosan zajlanak. A 65 fős egyesületben 50 fő az aktív versenyző, így 5 felnőtt, és 45 utánpótlás korú sportolónk készül a következő versenyszezonra – tette hozzá az elnök.
A Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület versenyzői idén több dobogós helyezést értek el a magyar bajnokságon, közülük kiemelkedő Fliszár Barna, aki bekerült a kölyökválogatottba.
M. B.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.