2016. 08. 20.
Magyarország kormánya életmentés során tanúsított hősies magatartásáért Életmentő Emlékérmet adományozott Huszta Antalnak, a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egykori beosztott tűzoltójának.
Részletek »
2016. 08. 19.
Az augusztus 20-i hétvégén is a legnépszerűbb települések között szerepel Siófok. A vendégéjszakák szempontjából, ha marad a jó idő augusztus utolsó hete is forgalmas lehet a Balaton parti városban.
Részletek »
2016. 08. 16.
Az országos szúnyoggyérítési program kilencedik hetében jellemző változékony időjárás megnehezítette a munkálatokat. A Dunántúlon augusztus 9. és 11-e, míg a középső és keleti országrészben 10. és 11-e között fel kellett függeszteni a gyérítést a lehűlés és a szél miatt. A legtöbb térségben a hét második felében sikerült pótolni az elmaradásokat.
Részletek »
2016. 08. 06.
Siófok képviselői júliusban partnervárosi látogatást tettek Landsbergben, ahol az együttműködés jegyében szó esett egy középiskolás oktatási csereprogram elindításáról is.
Részletek »
2016. 07. 30.
Siófok nyaranta a lakossága tízszeresét kitevő vendégtömeget fogad be, és reflektorfénybe kerül. Egész évben fontos a környezetre ügyelni, de az idegenforgalmi szezonban még inkább az, mégsem teszi meg mindenki. A köztisztaságról szóló önkormányzati rendelet be nem tartása, vagyis az ingatlanok szemetesen, gazosan hagyása bírsággal és hatósági végrehajtással is járhat.
Részletek »
2016. 07. 26.
A Szántódrév és Tihanyrév között közlekedő balatoni komp idei 500 000. utasát köszöntötte július 26-án a Balatoni Hajózási Zrt.
Részletek »
2016. 07. 22.
Menetrendszerű, bár megszokni nem lehet, hogy szezonkezdetkor vagy a szezon derekán különböző rémhírek, valótlan állítások, félinformációk látnak napvilágot Siófokkal vagy a Balatonnal kapcsolatban. Nem történt ez máshogy idén sem a szezon elején, most pedig itt a legújabb.
Részletek »
2016. 07. 09.
Július 1-től változtak a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének szabályai és díjai Siófokon.
Részletek »
2016. 07. 08.
A júniusban elfogadott önkormányzati rendelet szerint a tízemeletesek lakói kedvezményes éves parkoló bérlettel használhatják a Városház tér teljes területét.
Részletek »
2016. 07. 03.
Emelkedtek Siófok Város Ösztöndíjának támogatási összegei, valamint a tanulóknak és a felkészítő tanároknak adható tárgyjutalom értéke is megnövekedett.
Részletek »