Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Szeptemberben tizedik alkalommal rendezte meg a középiskola az Egészségkör Kerékpáros Túranapot, amelynek keretében a 76 km-es balatoni kiskört tekerték le a fiatalok, majd az általános iskolás gyermekek számára rendeztek a Barossban sporttornát, amelyen a futballcsapatok és atléták mérték össze tehetségüket. Hatodik alkalommal vettek részt a kezdetben Magyar, ma Európai Diáksport Napja elnevezésű eseményen, amelynek keretében a testnevelők 120 percnyi szabadban végzett mozgás- és sportprogramot szerveztek diákjaik számára. A program kiemelt eseménye a szimbolikus, adott évnek megfelelő futótáv – idén 2019 méter – közös teljesítése volt.
A tanévkezdést követően a 10/C osztály tanulói – Kálóczi József osztályfőnök vezetésével – négy napot töltöttek a festői, horvát tengerparti városban, Zenggben, ahol a rendszeres úszás mellett a települést és Krk szigetet is bejárták. A 12/C osztály diákjai osztályfőnökük, Ferencziné Becske Ibolya tanárnő kíséretében a Bakony egyik legszebb tájára, Vinyére utaztak, ahol többször hosszú gyalogtúrán vettek részt a Cuha-völgyben. Természetesen a sportprogramok mellett tanulmányi és szakmai programokból sem volt hiány: a végzősök például a Parlamentben, az autószerelők dunaújvárosi szimpóziumon jártak.
Számos sportsikert is learatott a Baross. Két sárkányhajó csapatuk – amely a területi döntőn elért 1. és 2. helyezésének köszönhetően ismét bejutott a Sulisárkányok Országos Döntőjébe – Fadd-Domboriban gyönyörűen versenyzett, és szoros küzdelemben, három századmásodperccel lemaradva a dobogóról, az 5-6. helyen végzett. Sportosan ünnepeltek a diákok: jutalomtúrán vettek részt Tihanyban felkészítőjük, Juray Laura tanárnő kíséretében.
A Gyöngyösi Strandfoci Kupán szintén szép teljesítményt nyújtottak a sportolók: a Baross-csapat – Takács József tanár úr felkészítésével – bronzérmet nyert a megmérettetésen. A Marcaliban rendezett III. Centrum Foci Kupán pedig – kapott gól nélkül – harmadszorra is aranyérmet nyertek a diákok Tóth Csaba tanár úr edzői munkájának köszönhetően.
A közös, szabadban végzett sportolás a tanulóknak nemcsak akaraterőt, kitartást, sikerélményt, önbizalmat és bátorságot adott, hanem igazi – nem virtuális térben létrejött – barátságokat is teremtett, melyet elmondásuk szerint a legfontosabbnak, legértékesebbnek tartottak a Baross középiskolába járó fiatalok.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.