Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Szeptember 13-án a Kiliti piac területén egész nap változatos programok, bográcsban főtt finomságok és kirakodóvásár várta a látogatókat.
A rendezvény délelőtti megnyitóján Jónás Tamás, majd Siófok polgármestere, dr. Balázs Árpád egy kis helytörténeti visszatekintéssel köszöntötte az összegyűlt vendégeket.
- Kiliti a régen a Sió mentén egészen a Balaton partjáig tartott, a Damjanich utca például még Kiliti része volt egészen az 1930-as évek közepéig. Ekkor önálló telepet alapítottak a kilitiek, majd 1950-ben csatlakoztak Siófokhoz. Végül Kiliti gondolt egyet és visszavette saját jogos birtokát, 1970-es években Siófokot visszacsatolta magához. A város összes lakója így most együtt tud örvendeni, mulatni, szórakozni itt Kiliti határában ezen az újjáéledt szép hagyományőrző napon, melynek célja, hogy jól érezzük magunkat, szeressük egymást és tudjuk egymást értékelni olyannak, amilyennek a Jóisten teremtette. Nem véletlenül szóltam itt az Úrról, hiszen azt gondolom, hogy ezt az eseményt pártfogásába vette, hiszen ilyen jó idővel ajándékozott ma meg bennünket. – zárta beszédét a polgármester.
Az időjárás szerencsére a nap nagy részében kegyes volt a szabadtéri rendezvényhez, melyet dr. Gárdonyi Máté katolikus plébános is megáldott.
- Arra kértek, hogy áldjam meg a rendezvényt, de az imakönyvben nem találtam olyat, hogy vigasságok megáldása, sem pörköltszentelést. – mondta viccesen fogalmazva az atya. - Így két dolgot tehetek: egyrészt a legjobbakat kívánom a résztvevőket, hiszen minden áldás lényegében az embereknek szól, valamint a tegnap ünnepeltük Szűz Mária napját, ez alkalomból imádkozunk most együtt. – kezdett bele az imádságba dr. Gárdonyi Máté.
Kilitinek lenni csodálatos érzés, összefogás és összetartozás. – mondta a megnyitón a Kilitiért Egyesület alelnöke, Nagy Sándorné. A kilitiek összefogása a rendezvényen is érzékelhető volt, számos egyesületük vett részt a főzőversenyen, és együtt örültek, biztatták a fellépő néptáncosaikat. A Kiliti családok egy versenyen is összemérhették ügyességüket a Kiliti legügyesebb családja címért.
A Kiliti Vigasság egyik fő programja a pörköltfőző verseny volt, a nevezett csapatok már kora délelőtt kavargatták a hatalmas bográcsokat. Az egyesületek mindent beleadtak, hogy lenyűgözzék a zsűrit, a Balatonkiliti Kulturális és Hagyományőrző Civil Közhasznú Egyesület sátránál például a Kiliti gyerekerdő által ihletett „mesegulyást” főztek.
A finomságok mellett a színpadon különböző programok szórakoztatták a közönséget. Fellépett például több Kiliti néptánccsoport, Varga Izabella elhozta a gyerekeknek őszről szóló „Évszaki képzőjét” sok-sok mondókával, dallal és tánccal, a jó ebédhez természetesen a nóta is szólt Csuti Csaba jóvoltából. Délután mazsorett, moderntánc és néptánc bemutatók váltották egymást a színpadon.
Milei Barbara
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.