Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az Alapítvány elhivatottan segít a bajba jutott embereken, családokon. Az idén Siófokon és Tabon is szerveztek hasonló estet, a helybeliek nagy érdeklődése mellett. Mint 12 éve mindig, most is a Siófoki Családsegítővel, gyógypedagógussal, gyermekorvosokkal konzultálva választották ki azt a 3 családot, akik leginkább segítségre szorulnak. Elsődleges szempont, hogy a családok maguk is tegyenek meg mindent boldogulásuk érdekében. Olyanok legyenek, akik valóban a gyermekek fejlesztésére fordítják a támogatók által felajánlott összeget.
Az idén Kolettet támogatták, akit nyáron baleset ért, emiatt kórházi ellátásra szorul. Otthonába szeretnék vinni a szülők, amihez a nagyon sok idő, energia mellett sok pénzre is szükség van. Szakszerű ápolásnak köszönhetően javul az állapota.
Dominik is a támogatottak között volt, mivel egyik napról a másikra Gullien Barré szindrómája lett. Az örök mozgó kisfiú nem tudott lábra állni. Társbetegségként epilepszia nehezíti a család életét. Rengeteg fejlesztésre hordja önfeláldozó édesanyja.
Natasa Down-szindrómával született, ezen kívül a nyelőcsőöve nem volt összeköttetésben a gyomrával, így műteni kellett a kislányt. A gyermek fejleszthető. A család összetartó.
A hangversenyre a helyi vállalkozók, orvosok, magán emberek példamutatóan összefogtak, sok pénzbeli felajánlás érkezett. Sok segítő kéz vett részt a támogató jegyek eladásában, meghívók terjesztésében. Eddig nem tapasztalt módon szerették volna sokan kivenni részüket a segítésben.
A hangversenyen Teleki Miklós orgona művész vállalta a Hetednapi Adventista Egyház összevont énekkarának zongorán való kísérését, majd önálló játékával is megörvendeztette a közönséget. Németh Gábor vezényletével, az adventre való ráhangolódást segítette elő a kórus. Marimba és trombita játékokat is hallhatott a közönség. Az adventi gondolatokat Horváth Gábor lelkész tolmácsolta. A háziasszony szerepét Tóth Kriszta vállalta. Az est végén, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő átadta a családoknak az összes befolyt pénzt egyenlő arányban elosztva. Így családonként 614.000 Ft-ot kaptak a támogatottak. Záróbeszédében Witzmann Mihály hangsúlyozta, hogy milyen fontos az összetartás, az egymásra figyelés.
A lelki feltöltődés után, a testi feltöltődésről is gondoskodtak a helyi pékségek, pizzériák, cukrászdák. Felajánlásaikból mindenki ehetett a hangverseny után az állófogadáson.
Hálás köszönet Istennek a sok áldásért! Köszönet a Kálmán Imre Kulturális Központnak, hogy ingyen rendelkezésre bocsátotta a színháztermet. Köszönet a sajtónak a hirdetésekért! Köszönet mindenkinek, aki bármilyen segítséget is nyújtott.
„A kézből-kézbe segítség, KIVÁLTSÁG!”
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.