Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A rendezvény eddigi története során közel 400 csapat, baráti társaság, egyesület, önkormányzat, gyúrta és készítette a tekeredő kolbászokat a sportcsarnokban és izgult végig az eredményhirdetésen, hogy az arany, ezüst és bronz kategóriás díjak kihez fognak kerülni.
A Fonyódi Kolbászfesztivál hagyományt teremtő céllal 2010-ben lett első alkalommal megrendezve. A sikerét igazolja, hogy a debütáláson is már több mint 50 csapat mutatta be az ínycsiklandó finomságaikat. Még a hazai kolbászcsászárság fellegváráról, Békéscsabáról is érkeztek szakértő kolbászkészítő mesterek, de a budapesti, szolnoki, sőt még a külhoni kolbásztöltő csapatok is ellátogattak a Balaton partra
A Balaton egyik legnagyobb téli gasztronómiai programja a Fonyódi Kolbászfesztivál 2018-ban is remek kulináris élményekkel várja az ínyenceket.
2018. február 2. és 4. között a Fonyód Városi Sportcsarnokban kilencedik alkalommal kerül megrendezésre ez az egyedülálló gasztronómiai és kulturális rendezvény. A hosszan tekeredő kolbászokon és túlcsorduló pálinkákon kívül a program kiváló színvonalát még remek és szórakoztató előadások, néptánc és népzenei bemutatók, utcabál, mulatós műsor és koncertek garantálják.
Az esemény a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé vált, elismertségét tovább növelte az elmúlt években megrendezésre került Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet Településeinek Kolbásztöltő Bajnoksága, mely osztatlan sikert aratott a résztvevő balatoni települések körében. Ezen felbuzdulva a 2018-es évben Február 4-én 11:00 órakor – reményeink szerint kibővítve az eddigi részt vevők körét- ismét megrendezzük a nemes vetélkedést. Ezen a napon a színpadi produkciók nagy részét a résztvevő balatoni települések fellépői, produkciói adják. Így egy helyszínen megtekinthetjük a Balaton kulturális értékeit.
Az elmúlt években nagy sikert aratott a résztvevők és a látogatók között is a települések versengése, amely 2015 évi elindulása óta üde színfoltja a fesztiválnak. 2016 évben nagy sikert aratott Fonyód és Badacsony közötti kapcsolat kolbásszal történő megteremtése, az M1 élő bejelentkezésének köszönhetően. Figyelemfelkeltő produkcióként a települések csapatai körbe töltik a Balatont ( nagyméretű Balaton sablon) kolbászból. Mely szimbolizálja, hogy a Balaton minket összeköt.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.