Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A szakmai programon előadást tartó szakember emlékeztetett arra, hogy a kétezres évek elején tapasztalt szélsőségesen alacsony vízszint idején a szakma megvizsgálta a Balaton vízpótlási lehetőségeit. "A témában született akadémiai tanulmány arra jutott, hogy a vízpótlásnak fenntartható lehetősége nincs, felbecsülhetetlen kockázatokkal és hatásokkal járna" - fogalmazott a vízügyi főigazgató. Mint kifejtette, a tó megfelelő vízszintjének tartására egyetlen lehetőség a Balaton üzemeltetési rendjének megváltoztatása, a tó vízszintjének megemelésével, amivel kompenzálni lehet a csapadékszegényebb turisztikai szezonban a párolgási veszteségeket.
A megemelt vízszint azt is jelenti, hogy fel kell készülni a Balaton hullámzása, kilengése miatti vízkárok elhárítására. Az eddigi felmérések szerint a vízkár szempontjából 14 település 45 helyszíne számít különösen veszélyeztetettnek. "Eldöntendő kérdés, hogy felvállaljuk, egyre nagyobb valósszínűséggel válik szélsőségesen alacsonnyá a vízszint, vagy vállaljuk azt, hogy a jövőben szabályozott módon, a megfelelő beruházásokkal, műszaki beavatkozásokkal, egy szűk tartományban tartjuk a Balaton vízszintjét annak érdekben, hogy a Balaton az egész nyári szezonban meg tudja őrizni üdülőtó jellegét." - fogalmazott Somlyódy Balázs. Hozzátette, a vízügyi szakemberek folyamatosan monitoringozzák a Balaton partjait, befolyóit, hogy pontosan meghatározzák, milyen feladatokat jelent a vízszintemelés egyebek közt a partvédő művek változtatásaiban, a csapadékvíz-elvezető rendszerek üzemeltetésében, vagy a mélyebben fekvő területek védelmében. Hangsúlyozta, ez egy hosszú távú feladat, amit több év alatt lehet csak megoldani, megvalósítani, részben az uniós programokban elnyerhető támogatások segítségével.
Az előadáshoz hozzászóló Kutics Károly, a kaposvári egyetem Balatonnal kapcsolatos kutatásának főmunkatársa azzal egyet értett, hogy a Balaton vízmérlege radikális csökkenést mutatott az utóbbi 30 évben a korábbi 60 évhez képest, ezért fel kell készülni a szélsőséges helyzetekre. Álláspontja szerint azonban a Balaton vízszintjének 10 centiméterrel történő megemelése mindössze 3 százalékos vízkészlet-változást jelent, miközben ennek sokszorosára rúg az éves párolgási veszteség, és több mint 9 milliárd forintba kerülnek a vízszintemelés miatt szükségessé váló beruházások. Mint kifejtette, a vízszintemelés egy jelentős pluszköltséggel járó "nullaplusszos" megoldás, ami több települést is veszélyeztet nagy vízhullámzások, vízkilengések idején, ezért más megoldásokat kell keresni. Figyelmeztetett arra, hogy a Balaton vízpótlásának lehetőségét még időben meg kellene vizsgálni, utánajárva annak is, hogy volt-e már hasonlóra példa a világban, és valóban okozott-e akkora ökológiai problémát, mint amit egyesek feltételeznek a Balaton esetében, szerinte kellő megalapozottság nélkül.
A szakmai napon Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója előadásában arról beszélt, hogy nem kell tartani a "busabombától", vagyis a busák tömeges pusztulásától a Balatonban, és nincs szükség a busa szelektív halászatára sem (a cég korábbi vezetője ellenkező véleményen volt). Ez az egykor betelepített, nemkívánatos halfaj nem képes szaporodni a Balatonban, egy idő után magától el fog tűnni a tóból, "önmagától megszűnik a probléma" - fogalmazott. Hozzátette: a feltételezések szerint az elmúlt években a Balaton vízgyűjtőjén lévő busatermelő tógazdaságokból szöktek fiatal példányok a Balatonba a csatornákon keresztül, ez okozta az utánpótlást, amely kérdést a szaktárca meg fogja oldani azzal, hogy megtiltja az érintett tógazdaságok számára a busatermelést.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.