Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az összevont megafesztivál, a Siófolk és a Bor és Kenyér Ünnepének programjai nemzeti ünnepünk napján a hagyományok jegyében teltek. Délután a magyar népzenéé és néptáncé volt a főszerep, a kikötőben összegyűlt közönség a Balaton Táncegyüttes színvonalas műsorát élvezhette.
Az egyik legrégibb magyar ünnepnapunkon, augusztus 20-án államalapítónkra, Szent István királyunkra emlékezünk, de ez a jeles nap az új kenyér ünnepe is egyben. A siófoki fesztivál színpadán ebből az alkalomból került sor a tradicionális kenyérszentelésre, amely során Sándor László káplán áldotta meg a friss fehér kenyeret. A nemzeti színű szalaggal átkötött cipókat dr. Balázs Árpád polgármester szelte fel Witzmann Mihály országgyűlési képviselőúrral és a képviselőtestület tagjaival közösen, hogy a közönség is megkóstolhassa az ünnep megszentelt jelképét.
A kenyérszentelés alkalmával Witzmann Mihály képviselő elmondta, augusztus 20. a mi közös ünnepünk, rólunk szól, magyarokról, a hazánkról, nemzetünk jelenéről és jövőjéről.
Dr. Balázs Árpád felidézte, hogy ezen a napon nagy királyunkra is gondolnunk kell, Szent Istvánra, aki megalapította a magyar államot. A polgármester szerint a magyarság önbecsülésének ünnepén közösen ünnepelnek mindazok, akik összetartanak.
A nemzeti ünnep alkalmából Siófokon rengetegen ünnepeltek együtt, a Balaton partján hatalmas tömeg várta az esti tűzijátékot. A magyar tenger legnagyobb fényjátékán több ezer színpompás rakétát lőttek az égbe, és a közönség több mint 20 percen át élvezhette a zenére megkomponált ünnepi látványosságot.
A Bor és Kenyér Ünnepének programjai az augusztus 20-i nemzeti ünneppel még koránt sem értek véget. A fesztivál egészen vasárnapig könnyűzenei koncertekkel várja a kikötőbe látogatókat.
Milei Barbara
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.