Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Nagyon fajsúlyos kérdés a városban, hogy mi lesz a Beach Club területén – hangsúlyozta Csorba Ottó. A tanácsnok mindezt azután szögezte le, hogy a képviselő-testület ülésén Lengyel Róbert polgármester arról érdeklődött a Balaton-parti Kft. ügyvezetőjétől, mik a tervek a Nagystrandon található Beach Club területével azt követően, hogy a társaság az ősszel szerződést bontott a bulihelyet üzemeltető céggel. Baráth István azt mondta: pályázati úton keresnének új üzemeltetőt a területre, ám ha ez nem lenne sikeres, a Balaton-parti Kft. is kész üzemeltetni a strand legismertebb szórakoztató helyét.
Csorbó Ottó erre reagálva fejtette ki, hogy a terület hasznosítása előtt először széles támogatottságon alapuló alternatívákat kellene kidolgozni arra, hogy ki és milyen feltételekkel üzemeltesse a korábban Coke Club-ként majd Beach Club-ként ismert strandi komplexumot. – Felelősen, a turisztikai célkitűzésekhez igazodva kell meghatározni, hogy milyen rövid és hosszú távú fejlesztéseket szándékozunk ott tenni. A jó döntéshez körültekintő és megalapozott információk szükségesek. Alaposan körbe kell járni a kérdést, ha jó fizetőképességgel rendelkező családokkal szeretnénk megtölteni a várost, hiszen rajtunk múlik, hogy mit kínálunk – hangsúlyozta a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság elnöke, aki arra is kitért, hogy a strandtól nem lehet elvonatkoztatni a buliturizmus központjaként számon tartott Petőfi sétányt sem.
„Történelmi pillanat, minden szavával egyetértek” – reagált a tanácsnok hozzászólására Lengyel Róbert, aki saját véleményét megfogalmazva arra erősített rá, hogy ha rajta múlik, Siófokon megszűnik a buliturizmus.
A strandok kapcsán az is elhangzott, hogy az érintett idegenforgalmi bizottság nem támogatja a fizetős strandok körének bővítését. A lehetőség az idegenforgalmi bizottság ülésén merült fel először. Akkor Baráth István, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője Balatonfüredet említette példaként, ahol a belépődíjas strandok vannak többségben. – Siófoknak Balatonfüreddel szemben éppen az az előnye, hogy hosszú szabadstrandi partszakasszal rendelkezik – jegyezte meg hozzászólásában Szamosi Lóránt fejlesztési tanácsnok. Mint mondta: nem támogatja azt az irányvonalat, hogy a város bővítse a fizetős strandok körét. Két bizottsági kültag is szóba hozta a Sóstói strandot azzal, hogy az Újhelyihez hasonlóan ott is a díjmentességen kellene elgondolkodni. Baráth István szerint a szabadstranddá minősítés azért sem lenne szerencsés, mert a fizetős környezet a vendégek szelektálását és az úgynevezett vadkempingezés visszaszorítását is szolgálja.
A fizetős kör bővítését a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság is ellenzi, mondván egy ilyen lépés emészthetetlen volna a siófokiak és a városba érkező turisták számára egyaránt.
A Balaton-parti Kft. szezont értékelő beszámolójából kiderült: a siófoki strandok látogatottsága az utóbbi évek tendenciájának megfelelően tovább nőtt. A képviselő-testület elé került anyagban az is olvasható, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a fizető strandok látogatottsága csökkent, a szabad strandok és az ingyenesen látogatható Újhelyi strand vendégeinek száma azonban emelkedett az elmúlt nyárhoz képest. A Balaton-parti Kft. az esős nyár hatásait vonzó programok szervezésével próbálta ellensúlyozni. Az idei nyár tapasztalataihoz az is hozzátartozott, hogy a strandok a hét utolsó napjain több mint kétszer annyi vendéget fogadtak, mint hét közben. A Nagystrand látogatottsága a fő napszakban kissé csökkent, a délutáni, mérsékelt díjjal látogatható időszakban nagyobb volt a növekedés üteme. Az alacsonyabb belépődíjjal igénybe vehető sóstói strand látogatottsága nőtt, a díjmentesen látogatható Újhelyi strandon szintén növekedett a forgalom. A legnagyobb mértékben a szabad strandok forgalma emelkedett. A szezonbeszámoló bizottsági tárgyalásakor felmerült az a javaslat, hogy az Idegenforgalmi és Rendészeti Bizottság vizsgálhatná, hogy Siófok partszakaszán hol lehetne újabb fizetős strandokat nyitni a bevételek növelése érdekében. Baráth István, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője Balatonfüredet említette példaként, ahol a belépődíjas strandok vannak többségben. – Siófoknak Balatonfüreddel szemben éppen az az előnye, hogy hosszú szabadstrandi partszakasszal rendelkezik – jegyezte meg hozzászólásában Szamosi Lóránt tanácsnok. Mint mondta: nem támogatja azt az irányvonalat, hogy a város bővítse a fizetős strandok körét. Két bizottsági kültag is szóba hozta a Sóstói strandot azzal, hogy az Újhelyihez hasonlóan ott is a díjmentességen kellene elgondolkodni. Baráth István szerint a szabadstranddá minősítés azért sem lenne szerencsés, mert a fizetős környezet a vendégek szelektálását és az úgynevezett vadkempingezés visszaszortását is szolgálja.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.