Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
– Elsőnek lenni valamiben egyszerre nagy lehetőség és egyben felelősség is – utalt beszédében Szájer József, Európai Parlamenti képviselő arra, hogy 521 évvel ezelőtt a vármegyék közül elsőként Somogy kapott címerhasználati jogot.
Az ünnepi közgyűlés díszvendége a megye ünnepén arról is beszélt, hogy keveset esik szó őseink tetteinek fontosságáról, pedig az elődök tettei minden korban alakítják a jelent. – Éppen ezért óriási a felelősségünk. Ezer vagy éppen 521 év tapasztalata óriási előny a mai világ kíméletlen versenyében. Éljünk vele, ápoljuk, használjuk ezt a kivételes tudást mi magyarok, mi somogyiak – hangsúlyozta Szájer, aki az aktuális európai helyzetre kitérve szólt arról is, hogy ma hatalmas erők feszülnek egymásnak, hogy meghatározzák az Európai Unió jövőjének irányait.
– Most is küzdelemben vagyunk – emelte ki az európai parlamenti képviselő, aki szerint Magyarország ma egy friss, a történelemből tanulni képes, a családra, a nemzetre, a hitre, valamint a közösen megújított Európa eszméjére építő szemlélet tud kínálni.
A szokásoktól eltérően, Lengyel Róbert polgármester 40 perces késése miatt nem a házigazda városvezető, hanem Witzmann Mihály, Siófok térégének országgyűlési képviselője köszönte meg, hogy idén a Megyehét nyitányára és zárására egyaránt Siófokon kerülhet sor. A képviselő úgy fogalmazott: az 50 éves város köszönti Somogyországot és Somogyország köszönti az 50 éves várost.
A 91. életévébe lépett Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke kapta a Pro Comitatu Somogy-díjat, mellette Somogy Polgáraiért kitüntetést kilencen vehettek át az ünnepi közgyűlésen.
A díjátadót követően Boross Péter derűs pohárköszöntőben fordult „földijeihez”. – Különös nap ez számomra, mert erre-arra jártam a világban, de mindig volt egy hely, ahova a gyökereim visszahúztak – mondta az egykori kormányfő, aki abba is beavatta az ünneplőket, hogy Budapesten rebellis életét él, Somogyba pedig megtisztulni jár vissza. – Én itthon vagyok, köszönöm, hogy itthon lehetek és külön köszönöm, hogy ebben az elismerésben részesítettek – zárta pohárköszöntőjét Boross Péter.
Somogy Polgáraiért Díjat kapott:
A marcali Balasport Szabadidő és Kulturális Egyesület
Baloghné Molnár Ida, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési Irodájának vezetője
Bertók László Kossuth-díjas költő
Dr. Farkas József, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház urológus főorvosa
Dr. Herr Gyula, a nagyatádi eXtremeMan főszervezője
Krennert István, a tapsonyi Hans Pausch Hungária Kft. ügyvezető igazgatója
A kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület
Nagy Ernő György pedagógus
Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója
Rónai Attila kaposvári ötvösmester
Kommentár:
Ünnepi program során tán ritkán fordul elő olyan, már-már kellemetlen szituáció, mint amilyennek a Siófokon megtartott ünnepi közgyűlésen lehetett tanúja a közönség és a kitüntetettek. A jelenlévők sorában üdvözölték volna Lengyel Róbertet, Siófok polgármester is, akinek rövid köszöntőjére is számítottak a szervezők. A városvezető azonban nagyjából egy órás késéssel érkezett meg a rendezvényre, így az ünnepi ceremónia kezdetén csupán annyit hallhatott a közönség: a megyenapok történetében még nem fordult elő, hogy a házigazda település vezetője nem jelent meg az eseményen.
A téma kapcsán vita robbant ki arról, hogy vajon Lengyel Róbert polgármestert meghívták-e egyáltalán a saját városában tartott megye napi rendezvényre. Íme a tények:
https://www.sonline.hu/wp-content/uploads/2019/01/20190109115040218.pdf
sonline.hu
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.