Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Dr. Lengyel Róbert polgármester elöljáróban kitért arra, hogy hivatalba lépését követően már jelezte: tisztán kíván látni az önkormányzati cégek, intézmények és hivatalok gazdálkodását illetően.
– Ahhoz, hogy polgármesterként felelősséggel tudjak döntéseket hozni, szeretnék a város gazdálkodásának tekintetében tisztán látni, ezen kívül van egy határozott lakossági igény is ezeknek a munkáknak az elvégzésére – fogalmazott a polgármester.
Tekintettel arra, hogy a belső szabályzat módosítását követően az önkormányzati cégek ellenőrzési jogát a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság gyakorolja, a bizottság hozzájárulása szükséges az önkormányzat pénzügyi és személyzeti tevékenységeinek teljes körű átvilágításához. A testület teljes egyetértésben szavazta meg a polgármester indítványát, Csorba Ottó bizottsági elnök pedig biztosította a polgármestert ez irányú törekvéseinek támogatásáról.
A döntés értelmében az önkormányzati tulajdonú vállalatok átvilágítási procedúrája január 5-én veszi kezdetét és elsőként a Balaton-parti Kft. és a Holdingba tömörített cégek vizsgálatára kerül sor. A teljes átvilágítást végző 4 tagú vizsgálóbizottságot Potocskáné Kőrösi Anita főállású alpolgármester vezeti, egy fő önkormányzat alkalmazásában álló jogász, egy fő önkormányzati alkalmazásban álló mérlegképes könyvelő és egy fő megbízási szerződés alapján eljáró mérlegképes könyvelő részvételével. Külső szakértő bevonása az előterjesztés szerint egyebek mellett szakmai felkészültsége, széleskörű tapasztalatai, elfogulatlansága és függetlensége miatt indokolt.
A bizottság elé tárt részletes ütemterv a 2010-2014. üzleti éveket öleli fel és részekre bontva tartalmazza a vállalati működés és tevékenység szabályosságának, illetve szabályozottságának vizsgálatát és a cég pénzügyi elszámolásainak, számviteli nyilvántartásainak pénzügyi ellenőrzését is. Az előzetes vizsgálati terveket áttekintve a rendkívüli ülés végén Szamosi Lóránt kifejezte, hogy a vizsgálat mindenkinek az érdeke, sok kételyt és sok feltételezést fog eloszlatni. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy „korrekt, objektív és minden igényt kielégítő vizsgálati anyag” fog elkészülni. A tervek szerint az átvilágítást 2015. április 15-én zárják le.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.