Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A megemlékezésen dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere mondott beszédet.
- Napra pontosan 63 éve és ebben az időpontban Magyarországon, a második világháború romjain újjáépült kis hazánkban, azelőtt és azóta sem látott, tapasztalt események kezdődtek. Az elégedetlenkedő suttogás lassan morgássá, majd zúgolódássá fejlődött, október 23-ra pedig ütemes skandálásra váltott: „Ruszkik Haza! Ruszkik haza!” Majd a skandálásból sortüzek, számos fegyveres összecsapás, lincselések kerekedtek. Egy esélye maradt a magyarországi vörös báróknak, de az bizony komoly esély, sőt, sorsdöntő, mindent elsöprő eszköz volt: a Vörös Hadsereg. De visszakanyarodva 1956. október 23-ra, a népnek, elsősorban is a budapesti és néhány vidéki nagyváros népének elege lett a Rákosikból, Péter Gáborokból, a klasszikus filmet ihlető „Virág elvtársakból”, a "magyar narancsból" és utódaikból. Elegük a szovjet rabigából, az alapvető jogaik elvételéből, a kiszolgáltatottságukból, a politikai elítéltekből, a víz alá nyomva fuldokló sajtószabadságból, a nyomasztó, fojtogató, félelemmel átitatott szorongásból. Egyszerűen elegük lett és végre bátorságuk, valamint erejük is ahhoz, hogy fellázadjanak. Százezreket már nem lehetett „Kádár-kolbászokkal” megzabolázni, semmibe venni. Ekkora tömeggel és elszántsággal bizony már komolyan számolni kellett. 1956 szellemisége manapság is itt van és évtizedekről évtizedekre, ciklusról-ciklusra figyelmezteti a mindenkori politikai eliteket: ne nézzétek le a népeteket és ne becsüljétek le annak erejét sem. Birka nép a magyar, szokták volt mondani, különösen az utóbbi évtizedekben. De ne felejtsük el, hogy azért időről időre megmutatta már e nép, hogy ha nagyon muszáj, bizony farkassá változik és nagyot tud harapni – hangzott el dr. Lengyel Róbert polgármester beszédében.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján hagyományosan a Siófoki Férfi Dalkör közreműködésével hangzott el a Himnusz és a Szózat, a megemlékezők elhelyezték koszorúikat és gyertyát gyújtottak az 1956-os emlékműnél.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.