Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Miután erre utasítást is adott a beruházási és üzemeltetési osztály vezetőjének, ez jelenleg így is zajlik. A december 18-i testületi ülésen Szamosi Lóránt tanácsnok arra hívta fel a hivatal illetékeseinek és a polgármesternek a figyelmét, hogy - amellett, hogy a szándék egyértelmű és elfogadható- nem szabad a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni, azaz nagyon kell figyelni, hogy a siófoki vállalkozók érdekei ne sérüljenek. Mint mondta, nyílt közbeszerzésnél az országból bárki bárhonnan pályázhat, így értelmesebb dolognak tartaná, ha erre valamilyen kompromisszumos megoldást találna a hivatal, tehát maradjon itt helyben a megrendelés, maradjon meg a siófoki vállalkozók erősítése, de természetesen az átláthatóság és a pártatlanság ne sérüljön. Dr. Lengyel Róbert polgármester elmondta, hogy az elhangzottakkal alapvetően egyetért. A közelmúltban egy tatai cég nyerte el a Halápi utca felújításának munkálatait (mintegy 26 millió forintos beruházás) nyílt közbeszerzési eljárás keretében, úgy, hogy három siófoki vállalkozó is pályázott. Több lehetőség is kínálkozik arra, hogy a felmerülő fejlesztéseket, beruházásokat a helyi vállalkozók végezhessék a jogszabályoknak megfelelően, és mint írtuk az átláthatóság és a pártatlanság jegyében. A megoldás úgy tűnik még várat magára.
Lapunk azt az információt kapta, hogy a tavasz egyik fontos beruházása lehet a Sió utcai Spar előtt a parkolók
rendbetétele. Szamosi Lóránt fejlesztési és beruházási tanácsnok elmondta, hogy a jelenleg murvás, óriási
kátyúkkal tűzdelt rész a belváros egyik szégyenfoltja, ezenkívül megnehezíti a parkolást, főleg esős időben, ezért szeretné, hogy ez a rész a szezonra elkészüljön.
A Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és
Városüzemeltetési Osztálya a siófoki lakosok türelmét
kéri a Ságvári utca járda felújítási munkálatai, a Szigliget
– Bethlen Gábor utca felújítási munkálatai, valamint
a Koch Róbert utca 2-6 szám előtti parkolók kivitelezési
munkáinak befejezéséig.
A felújítások végső befejezési határideje:
Ságvári utca járda felújítása:
2015. május 20.
Szigliget – Bethlen Gábor utca felújítása:
2015. május 20.
Koch Róbert utcai parkolók kivitelezése:
2015. március 30.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.