Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A költségvetési rendelet tervezet összeállítása során a legfontosabb célok között szerepelt, a pénzügyi egyensúly megteremtése, az önkormányzati feladatok prioritásának biztosítása, azaz, hogy önként vállalt feladat a költségvetésben akkor tervezhető, ha annak pénzügyi fedezete az önkormányzat saját bevételéből megteremthető, és az önként vállalt feladat kiadásainak finanszírozása a kötelező önkormányzati feladat ellátását nem veszélyeztetheti. A további fontos célok között szerepelt többek között, hogy a pályázati lehetőségeket figyelemmel kell kísérni, és törekedni kell a pályázatok által megnyerhető források kihasználására, törekedni kell az önkormányzat forgalomképes ingatlanjainak értékesítésére, hasznosítására, újabb beruházási és felújítási kötelezettségek vállalása előtt figyelembe kell venni a meglévő, több éves kihatással járó kötelezettségeket, valamint, hogy működési célú költségvetési hiány nem tervezhető.
Az ülés elején Dr. Lengyel Róbert polgármester példaértékűnek nevezte az előkészítő munkát, mint elmondta kicsit tartott a költségvetési tárgyalásoktól, de kellemesen csalódott, a munkát végig a konstruktivitás jellemezte.
- Kijelenthetem, hogy egy teljesen optimális, vállalható és keresztülvihető költségvetése lesz a városnak amennyiben elfogadjuk. Amikor az első közös megbeszélésünk volt, azzal kapcsolatosan, hogy milyen irányban is induljon el a város a 2015-s évet illetően, én néhány prioritást határoztam meg és kértem a képviselő testület tagjait, hogy amikor majd az érdemi munkát elkezdjük, ezekre szíveskedjenek figyelemmel lenni. Az egyik és talán legfontosabb, hogy el kell érni, néhány éven belül el kell érni azt, hogy egy-egy kiadós esőzés után ne kelljen azzal szembesülni, hogy a polgártársaink térdig érő vízben gázolnak a saját házukban, mert a csapadékvíz elvezetése több helyen nincs megoldva. Egyszerre minden nem fog menni, de pár éven belül ez elérhető. Ez az üzenetem átment és a költségvetési sorok között visszaköszön. Amit még kértem, és ebben nyilván a személyes előéletem is benne van, hogy gondoljon a képviselőtestület a város közbiztonságára és akkor, amikor a pénzek elosztásáról tárgyalunk, igyekezzünk segíteni a helyi rendőrkapitányság munkáját. A rendőrök munkakörülményeinek javítása érdekében, ha csak egy jelképes összeget is, de a képviselő testület különítsen el. További személyes kérésem volt, hogy a széksorokat a KIKK- ben cseréljük ki. Az épület rossz állapotban van, itt sem megy minden egyszerre, de valahol el kell kezdeni- mondta a polgármester.
Dr. Lengyel Róbert kiemelte továbbá, hogy a költségvetési tárgyalások során a képviselőkkel együtt több területen is igyekeztek spórolni, ennek eredményeképpen például felére csökkentették a reprezentációs keretet (tízről öt millióra), mintegy harmadára a PR keretet (kétszázról hatvankét millióra) és majdnem felére (tízről hat millióra) a nemzetközi kapcsolatokra előző évben szánt keretet.
- Az összbizottsági ülésen mindenkinek az volt a szándéka, és a végeredmény is az, hogy Siófok városának 2015-ben elfogadott költségvetése legyen- mondta Csorba Ottó képviselő a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság elnöke. - Ezzel az attitűddel ültünk le tárgyalni, hozzáteszem, hogy ezt megelőzően hosszadalmas és kemény egyeztetések zajlottak. Fejlesztésre valamivel több, mint 3 milliárd forintot fordíthatott a testület úgy, hogy több mint 600 millió forint tartalékkal rendelkezik. Ennek valamivel kevesebb, mint a fele céltartalék, a maradék összeg az általános tartalék. Ez nagyon nagy szó, mint ahogy az is, hogy az önkormányzat adósággal nem rendelkezik. Emellett a költségvetés hitelfelvétellel nem számol. – részletezte a költségvetés számait Csorba Ottó, aki felszólalása végén kérte a testület tagjait, hogy a költségvetést meg kell próbálni feszesen tartani, nem szabad „szétverni”.
Völgyi Lajos szerint is nagyon stabil, biztos lábakon álló költségvetést sikerült összeállítani.
- Két dolgot emelnék ki, amely számomra jó üzenettel bír. Az első, hogy a Hivatal takarékosan működik. A második, hogy külön köszönetet kell mondani a város adófizető polgárainak és vállalkozásainak is, hiszen nagyjából három milliárd forint adóbevétel lesz és 3 milliárd a fejlesztés is- mondta a képviselő.
Szamosi Lóránt képviselő, fejlesztési és beruházási tanácsnok felszólalásában kiemelte, hogy ha csak számokat látni a költségvetésben, akkor a tartalom és a mondanivaló nem mindig világlik ki, ezért érdemes beszélni róla.
- Ha valaki figyelmesen tanulmányozza a költségvetés szerkezetét és tartalmát, két dolog szembetűnő lehet- kezdte Szamosi Lóránt. – Az első, hogy a költségvetés kiemelt figyelmet fordít a fejlesztésekre, teljesen átstrukturálja az eddigi irányokat. Eddig szinte majdnem minden fejlesztés- nyilván érthető okokból- a város központjára irányult, most pedig egy szemléletváltással decentralizáltuk azt. A forrásokat most egyre inkább a város más részeire kell irányítani. Ha megnézzük az egyéni körzetekre jutó számokat, akkor rögtön szembetűnő lesz, hogy háromszor akkora fejlesztési összeg jut minden egyes egyéni választókörzetre, mint ami eddig jutott. Ez érzékelhető és mindenki számára látható fejlődést fog majd hozni a saját lakóterületén. A második dolog, hogy soha nem látott összegeket fordít a város a belvízvédelemre, növelve ezzel a városlakók biztonságérzetét.
Kiemelném még azt is, hogy sokkal többet szerettünk volna áldozni az intézményekre, kultúrára, illetve az oktatásra, de azért így is elég szép fejlesztési összegek jutnak a város óvodáira, a bölcsődére illetve az általános iskolákra, remélem, hogy a következő években ezeket az összegeket növelni tudjuk, hiszen egy város megtartó ereje múlik az oktatáson, az egészségügyön és a kultúrán is. Nagyon örülnék, ha ez a tendencia erősödne a következő évi költségvetésekben.
Most ugyan nem hangzott el, de a korábbi testületi üléseken szó volt a munkahelyteremtésről. A személyes biztonságérzet mellet úgy gondolom ez a második legfontosabb dolog, ez foglalkoztatja a lakosokat is. Nem elég csak azt várnunk, hogy majd valaki felfedezi magának Siófokot. Ehhez bizony nekünk is hozzá kell járulni, és ez a törekvés is benne van a költségvetésben, ebben is teljesen egységes a testület. Emellett jól kell tudni sáfárkodni azzal a vagyonrésszel, amellyel a város rendelkezik a gazdálkodó szervezetekben. A költségvetés bevételi oldalán például számolunk a Balatoni Hajózás részvény osztalékaival. Hogy ez az összeg növekedhessen, figyelni kell arra, hogy a város tovább növelje a tulajdoni hányadát a cégben. Ez stratégiai érdek, Siófoknak minél jobban magénak kell, hogy érezze az egyik legfontosabb regionális céget, amely országos szinten is komoly jelentőséggel bír. Ebben lehetünk patrióták és bízom benne, hogy ebben a kérdésben is egységes lesz a testület- mondta a fejlesztési és beruházási tanácsnok.
Az egyéni választókörzetekben mandátumot szerzett képviselők részletes elemzést készítettek a választókörzetük közterületeinek állapotával kapcsolatban valamint a szükséges fejlesztésekről. A költségvetés előkészítése során a képviselők- mivel ők ismerik a saját területüket, a prioritásokat- osztották el a rendelkezésre álló összeget. Természetesen itt is meg kell jegyezni azt, hogy nem megy minden egyszerre, varázsütésre, de valahol el kell kezdeni a munkát. Az alábbiakban részletesen közöljük, hogy milyen elemeket tartalmaz a költségvetés:
I. Áthúzódó beruházások
1., Fonyódi erdőfelújítás
Új telepítésű, üzemtervezett erdőről van szó, melyhez a kapcsolódó elvégzendő feladatokat az erdészeti igazgatóság határozza meg.
2., Bethlen Gábor - Szigligeti utca – csapadékvíz elvezetés, út, járda, parkoló építése, zöldfelület kialakítása
A Szigliget utca és a rávezető Bethlen Gábor utca Erkel Ferenc utcától északra eső szakasza a város nyári időszakban egyik legforgalmasabb strandja előtt és nyaralókkal beépített területén húzódik – az út és a járda felülete töredezett, a csapadékvíz elvezetés nem megoldott, a zöldfelület és a parkolási rend rendezetlen. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményesen lezajlott. A kivitelezési munkák befejezési határideje 2015. május 20.
3., Ságvári utca járdaépítési munkái
A kivitelezés célja a gyalogos közlekedés korszerű és biztonságos feltételeinek megteremtése a meglévő járdaszakaszok felújításával és a hiányzó szakaszok megépítésével – 780 m hosszú járdaszakasz készül a 65. számú úttól a Napsugár utcáig. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményesen lezajlott. A kivitelezési munkák befejezési határideje 2015. május 30.
4., Eperfa utca csapadékvíz elvezetése
Az Eperfa utca Bláthy Ottó utcától északra eső szakasza zsákutca és északi irányban erősen lejt. Mivel az út melletti nyílt árok nagy mennyiségű esőzés alkalmával képtelen a felgyűlő csapadékvíz elvezetésére, illetve megtartására, ezért zárt csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése vált szükségessé, mely a csapadékvizet a 70. számú főúttal párhuzamosan, magáningatlanon húzódó, meglévő nyílt árokba vezeti. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt nyílt eljárás eredményesen lezajlott. A kivitelezési munkák befejezési határideje eredetileg 2014. november 5 – e volt, azonban az idei átlagosnál nagyobb mennyiségű csapadékvíz miatt a talajvízszint megemelkedett, a talaj vízelvezető és befogadó képessége minimálisra csökkent, így a határidő módosításra szorult. A módosított befejezési határidő 2015. április 30.
5., Halápy utca kiépítése
A Halápy utca a Szent László utcát köti össze az egyik legforgalmasabb szabad stranddal. Az utcában az elmúlt időszakban számos társasház épült. Az utca kiépítése azonban anyagi fedezet hiányában még nem valósult meg – az út és a járda hiányzik, a csapadékvíz elvezetés nem megoldott, a zöldfelület és a parkolási rend rendezetlen. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményesen lezajlott. A kivitelezési munkák befejezési határideje 2015. június 20.
6., Vadvirág utca csapadékvíz elvezetés helyreállítása
A 2014. év szeptemberében tapasztalható átlagosnál nagyobb mennyiségű csapadékvizet a Vadvirág utcában található nyílt árok képtelen volt elvezetni. Annak érdekében, hogy a csapadékvíz az utcában található lakóingatlanokban jelentős kárt ne okozzon, az egész utcában a járda, az átereszek és az esőzéstől fellazult és beomlott nyílt árok bontására volt szükség. A megsérült és balesetveszélyessé vált csapadékvíz-elvezető csatorna és járda helyreállítási munkáinak kivitelezésére kiírt nyílt beszerzési eljárás eredményesen lezajlott. A kivitelezési munkák befejezési határideje 2015. április 30.
7., Szépvölgyi utcában a nyílt árok befedésével parkolók kialakítása
A Szépvölgyi utca északi részén, az általános iskola keleti telekhatárán található kerítésével párhuzamosan húzódó nyílt csapadékvíz elvezető árok zárttá tételével 17 db parkoló kialakítása, valamint a parkolókhoz kapcsolódó járdák építése a beruházás célja. A beavatkozás által a közlekedési, illetve parkolási viszonyok javulnak. A kivitelezési munkák során 3 db parkoló az úttal párhuzamosan, 14 db parkoló pedig az útra merőlegesen kerül kialakításra. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás folyamatban van.
8., Erkel Ferenc utca – Tünde utca csomópontban gyalogos átkelőhely kialakítása közvilágítással
Az Erkel Ferenc utca – Tünde utca csomópont közel van a Bakony utcában található középiskolához. A csomópontban a biztonságos közeledés megteremtése érdekében vált szükséges gyalogátkelő helyet kialakítani a megfelelő közvilágítással. A kivitelezési munkák 2014. évben már megvalósultak, a pénzügyi rendezés 2015. évre áthúzódott.
9., Estike utca építése
A tervezett útépítés célja a rossz burkolatú utca felújítása, a gyalogos közlekedés biztonságos feltételeinek megteremtése egyoldali járda építésével. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás folyamatban van.
10. Szőlőhegyi utca kétirányúvá tétele, kátyútalanítása, felületi zárása (Ringló utca – Birs utca között)
A kivitelezési munka során felújításra és különböző mértékben szélesítésre kerül a megnövekedett forgalom miatt kátyússá vált makadám rendszerű itatásos útburkolat. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás folyamatban van.
11., Koch Róbert utca 2-6. szám előtti parkolók bővítése
A Koch Róbert utca 2-6. szám előtti területen ugyan vannak már parkolók, azonban a társasházban lévő lakások számához viszonyítva kevés – a parkolók számát bővíteni szükséges. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei, a kivitelezésre kiírt nyílt beszerzési eljárás eredményeként létrejött vállalkozási szerződés értelmében a befejezési határidő 2015. március 30.
12., Dózsa György utca – 65. számú főút közötti út és híd engedélyének hosszabbítása
A Dózsa György utca – 65. számú főút közötti út és híd terveit még 2010 - ben készíttettük el. Az építési engedély 2014. évben lejárt – meghosszabbítása vált szükségessé. A meghosszabbításra irányuló engedélyezési ejárás még folyamatban van, a tervezővel a pénzügyi rendezés az engedélyezési határozat megszerzésekor válik esedékessé.
13., Idősek parkja – zöldterület rendbe tétele és felnőtt játszótér kialakítsa
Az Újpiac téri Idősek parkjában létrehozott felnőtt játszótér műszaki átadás – átvétele már 2014. évben megtörtént, a beruházás elkészült. A beruházás pénzügyi rendezése a 2015. évre áthúzódott.
14., Vak Bottyán utca zajvédő fal tervezési díja
A 2014. évi költségvetésben 20 mFt előírányzat szerepelt a Vak Bottyán utca nyugati oldalán, a Somogyi utca – Báthory fejedelem utca közötti szakaszon zajvédő illetve zajnyelőfal építésére. Az előzetes elképzelések alapján a zajvédő falat a már meglévő, út melletti biztonsági korlátot tartó támfalra kívántuk helyezni. Ehhez azonban a Magyar Közútkezelő Zrt , mint az útkezelő nem járult hozzá. A zajvédő falat csak a 65. számú út és az Árpád utcáról nyíló ingatlanok hátsó telekhatára közötti területre lehetett volna telepíteni, mely ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vagyonkezelésében van. Az ingatlan telepszintje az út szintjétől kb. 2,00 m- rel alacsonyabban található, így a zajvédő falat tartó alaptestet kb. 2,00 m magasságban kellett volna megépíteni, mely jelentősen növelte a beruházás tervezett költségét. A tervező költségbecslése alapján a beruházás az előzetesen tervezett 20 mFt – tal szemben mintegy 98 mFt fedezetet igényelt volna. Az önkormányzat az előzőkben leírtak alapján úgy döntött, hogy zajvédő falat a túlzott költségek miatt nem építi meg. Az önkormányzat a fal építésre vonatkozó engedélyezési eljárást lefolytatta, bízva abban, hogy egy esetlegesen megjelenő és támogatásban részesülő pályázat keretein belül a beruházás megvalósítható. Az engedélyezési tervdokumentációt a tervezőnek a 2015. évben szükséges kifizetni.
15., Béri Balogh Ádám utca vízelvezető csatorna építése, út és járda felújítása
A Béri Balogh Ádám utca csapadékvíz elvezetése csak részben megoldott, így nagyobb esőzések alkalmával a csapadékvíz fenyegeti az utcában lévő ingatlanokat. A járda és az útburkolat sok helyen keskeny és repedezett – felújításra szorul. 2014. évben elkészültek a járda és az útburkolat felújítására vonatkozó engedélyezési és kiviteli tervek, a vízjogi létesítési engedélyezési eljárás folyamatban van. A kivitelezési munkákra közbeszerzési eljárást szükséges lefolytatni. A beruházás várhatóan a II. illetve III. negyedévben elkezdődhet.
16., Malom utca járdaépítése
17., Malom utca aszfaltozása
18., Asztalos utcában parkolók építése – csapadékvíz elvezetés megoldása a parkolók alatti szakaszon
A fent megnevezett munkák egymással összefüggő beruházások, mivel az Asztalos utcában kialakítandó parkolók csapadékvizét a Malom utca útburkolata alá tervezett zárt csatornába szükséges elvezetni. A tervezett beruházás célja a Malom utcában a rossz burkolatú út felújítása, a gyalogos közlekedés biztonságos feltételeinek megteremtése járda, az Asztalos utcában az oktatási és nevelési intézmények előtt a parkolás biztosítása parkolók építésével – a beavatkozás által a közlekedési viszonyok javítása, illetve az utcában élők megfelelő életterének biztosítása. 2014. évben elkészültek a beruházás engedélyezési és kiviteli tervei. A kivitelezési munkákra közbeszerzési eljárást szükséges lebonyolítani, melynek előkészítése folyamatban van.
II. Áthúzódott pályázott beruházások
1., Közösségi közlekedés színvonalának emelése
A Dél – Dunántúli Operatív Program keretein belül „Közösségi közlekedés színvonalának javítását célzó infrastrukturális beruházások támogatása” elnevezéssel, DDOP-5.1.2/B-11 számmal pályázati lehetőség nyílt a közösségi közlekedés színvonalának javítására. Siófok Város Önkormányzata a Balatoni fejlesztési Tanács koordinálása mellett több Balaton parti településsel, a MÁV Zrt. és a BAHART Zrt. – vel együtt nyújtott be pályázatot, melyben akadálymentes buszöblök kiépítésére, felújítására, buszvárók telepítésére, cseréjére, valamint információs táblák kihelyezésére vállalkozott. A pályázat támogatásban részesült - az akadálymentes buszöblök kialaítása, felújítása és új buszváró épületek telepítése megtörtént – a forgalomba helyezési eljárás lazajlott. A 2015. évben az információs táblák beszerzésére és kihelyezésére kerül sor.
2., Közbiztonság növelését szolgáló kamerapályázat
A belügyminiszter 28/2014 (IV.31.) BM rendelete alapján lehetőség nyílt az önkormányzatok közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések keretében megvalósítandó térfigyelő kamerarendszer kiépítéshez vissza nem térítendő támogatás igényelésére.
A felhívásra pályázatot nyújtottunk be, mely csökkentett összegben támogatásban részesült. A beruházás keretein belül 9 helyszínen 49 db térfigyelő kamera kerül elhelyezésre.
3., Nemzeti stadionfejlesztési program keretében a Révész Géza utcai stadion fejlesztése
Vígh László kiemelt sportlétesítmény–fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos 2013. december 30 – i keltezésű levelében tájékoztatást adott, mely szerint a Kormány 1980/2013. ( XII.29. ) Kormányhatározatában a Nemzeti Stadionfejlesztési Program megvalósításához kapcsolódóan 600 millió Ft sportlétesítmény – fejlesztési támogatásban részesíti Siófok Város Önkormányzatát. Az előkészítési munkálatok folyamatban vannak, a kivitelezési munkák várhatóan 2015 őszén megkezdődhetnek.
4., Környezet-tudatos Balatoni Települések hullagazd.-i rendszerének közös fejlesztése KEOP-1.1.1/C/13-2013-0033
Siófok Város Önkormányzata, Balatonvilágos Község Önkormányzata és Zamárdi Város Önkormányzata 2013. júliusában „Környezettudatos Balatoni Település Konzorcium” elnevezéssel konzorciumot hozott létre, hulladékgazdálkodással összefüggő eszközök beszerzésére Európai UNIOS projekttámogatás keretében pályázatot nyújtottunk be. Forrás hiány miatt a pályázat elutasításra került, majd 2014. december 31.-én támogatási döntést kaptunk a szerződés megkötéséhez a szükséges feltételeket teljesítettük, a szerződéskötés folyamatban van.
III. Pályázott beruházások
1., A siófoki önkormányzat Gondozási Központ épületének energetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva - KEOP-2014-4.10.0/F
A Környezet és Energia Operatív Program keretein belül „Önkormányzatok és intézményeik energetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régióban ” címmel KOEP-2014-4.10.0/F számon pályázati felhívás jelent meg, mely pályázat keretein belül lehetőség nyílt a helyi önkormányzatok számára az intézményeiket magában foglaló épületek energetikai fejlesztésére megújuló energiaforrásokkal kombinálva. Jelen pályázat keretein belül az önkormányzat a siófoki Gondozási Központ épületeit szerette volna energetikai szempontból fejleszteni homlokzati hőszigeteléssel, a gépészeti berendezések felújításával, korszerűsítésével, a szükséges nyílászárók cseréjével és a napkollektorok felszerelésével. A pályázatot benyújtottuk – döntés még nem született.
2., A siófoki önkormányzat Gondozási Központ épületének energetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva - KEOP-2014-4.10.0/F – egyéb költségek
A fent nevezett pályázat megvalósításával összefüggő egyes tevékenységeket a pályázat nem, vagy csak részben támogatja. Ezekre szükséges egyéb költségként fedezetet biztosítani.
3., Siófok közvilágítás energiatakarékos átalakítása – KEOP-5.5.0/K/14-2014-0035
Siófok Város Önkormányzata a 2012. évben a KEOP-5.3.0/A/09-2010-0358 kódszámú „Közvilágítás korszerűsítése Siófokon” elnevezésű pályázat keretein belül valósította meg a belváros, valamint a Kiliti (főutca) városrész közvilágításának korszerűsítési munkáit. Az önkormányzat a közigazgatási területén, a még korszerűsítéssel nem érintett helyszíneken – Aranypart, Sóstó Töreki, Kiliti városrészek - ugyancsak támogatásból folytatja a fejlesztést KEOP-2014-5.5.0/K pályázat keretien belül.
4.,Siófok közvilágítás energiatakarékos átalakítása – KEOP-5.5.0/K/14-2014-0035 – egyéb költségek
A fent nevezett pályázat megvalósításával összefüggő egyes tevékenységeket a pályázat nem vagy csak részben támogatja. Ezekre szükséges egyéb költségként fedezetet biztosítani.
5., Fotovoltaikus rendszer kialakítása a siófoki Csicsergő bölcsödében – KEOP-2014-4.10.0/N
A Környezet és Energia Operatív Program keretein belül „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” címmel KEOP-2012-4.10.0/N kódszámmal pályázati felhívás jelent meg, mely pályázat keretein belül az önkormányzat a siófoki Csicsergő Bölcsőde épületét fejleszti energetikai szempontból napelemes rendszerek telepítésével.
6., Fotovoltaikus rendszer kialakítása a siófoki Csicsergő bölcsödében – KEOP-2014-4.10.0/N – egyéb költségek
A fent nevezett pályázat megvalósításával összefüggő egyes tevékenységeket a pályázat nem, vagy csak részben támogatja. Ezekre szükséges egyéb költségként fedezetet biztosítani.
7., Energetikai korszerűsítés a Siófoki Csárdaréti úti Pillangó Óvodában – KEOP-4.9.0/11-2014-0199
A Környezet és Energia Operatív Program keretein belül „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” címmel KEOP-4.9.0/11-2014 kódszámmal pályázati felhívás jelent meg, mely pályázat keretein belül az önkormányzata a siófoki Csárdaréti úti Pillangó Óvoda épületét kívánja fejleszteni energetikai szempontból napelemes rendszerek telepítésével, gépészeti berendezések felújításával és homlokzati hőszigeteléssel. A pályázat elbírálásáról tájékoztatást még nem kaptunk.
8., Energetikai korszerűsítés a Siófoki Csárdaréti úti Pillangó Óvodában – KEOP-4.9.0/11-2014-0199 – egyéb költségek
A fent nevezett pályázat megvalósításával összefüggő egyes tevékenységeket a pályázat nem, vagy csak részben támogatja. Ezekre szükséges egyéb költségként fedezetet biztosítani.
9., Galérius fürdő – KEOP-4.2.0/A/11-2011-0515
A Környezet és Energia Operatív Program keretein megjelenő pályázat keretein belül az önkormányzata a Galérius fürdő épületét szeretné fejleszteni energetikai szempontból napelemes rendszerek telepítésével. A pályázat elbírálásáról tájékoztatást még nem kaptunk.
10., Galérius fürdő – KEOP-4.2.0/A/11-2011-0515
A fent nevezett pályázat megvalósításával összefüggő egyes tevékenységeket a pályázat nem vagy csak részben támogatja. Ezekre szükséges egyéb költségként fedezetet biztosítani.
11., Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban ÁROP-1/A/13-2014
Siófok Város, mint járás székhely település vezető szerepének erősítése az alábbi területen:
A projekt megvalósítása során célunk egy járási kerekasztal felállítása és folyamatos – a projekt megvalósítási időszakán is túlmutató – együttműködés létrehozása, egy olyan „Esélyteremtő programterv” elkészítése, amely a járás önkormányzatainak esélyegyenlőségi terveire építve egy részletes, az esélyegyenlőségi csoportok élethelyzetének javulását eredményező terv.
IV. Egyéb beruházások
1., Kameratelepítés
Az önkormányzat az elmúlt években a közbiztonság növelése céljából számos térfigyelő kamerát telepített a város különböző pontjaira. A beruházásokat részben önerőből, részben támogatásból valósította meg. Az idei évben a térfigyelő rendszert bővíteni szeretnénk a korábban fejlesztéssel nem érintett, de biztonsági szempontból indokolt területeken.
2., Tinódi tér játszóeszközök felújítása, fitnesz eszközök beszerzése
A Tinódi téren található kevés elemből álló játszó-eszközpark felújításra és kiegészítésre szorul. A játszóterek felújítása során már nem csak a gyermekek, de a felnőtt lakosság mozgásigényét is ki kell elégíteni fitnesz eszközök telepítésével.
3., "Intelligens Siófok" okos-telefon beszerzés
A tavaly megkezdett Siófok Kártya kedvezményrendszer keretében, a 2014. évben még kiosztott sorszámokkal rendelkező jogosultak részére az okos-telefonok beszerzése 2015. év márciusában valósul meg. Az igények kielégítéséhez 575 db okos-telefon beszerzéséhez szükséges.
4., Fő tér áramvételi hely átépítése és teljesítmény növelése rendezvényekhez
A Fő téren található, még a tér rekonstrukciója előtt kiépített áramvételi hely jelenleg nem biztosítja rendezvények alkalmával a megfelelő kapacitású villamos energiát, mely így veszélyezteti a rendezvények zökkenőmentes lebonyolítását. Fentiekre tekintettel az áramvételi hely átépítése és teljesítménynövelése szükséges.
V. Útépítések/Járdaépítések
1., Lidl áruháznál létesülő vasúti gyalogátkelőhely csatlakozásához járda és gyalogátkelőhely létesítése
A Balatonaliga - Balatonszentgyörgy vasúti pálya korszerűsítésével kapcsolatban a Lidl áruház vonalában új gyalogos vasúti átkelőhely létesül. A Déli-part 2013 konzorcium kivitelezésében a gyalogos átkelőhely a MÁV terület határáig épül meg, az önkormányzat feladata a kapcsolódó járda és közúti gyalogos átkelőhely kialakítása.
2., Sándor utca járdaépítés
A Sándor utca egy szakaszán rossz állapotú beton burkolatú járda található. Az egységes utcakép és biztonságos gyalogosforgalom érdekében az utca teljes hosszában térkő burkolatú járda tervezése és megépítése vált időszerűvé.
3., Mező utcában járdaépítés (Szeptember 6. tértől északi irányba)
Jelenleg a Mező utcában a Szabadság utcától a Szeptember 6. térig egyoldali, térkővel burkolt járda van – ezt a járdát kívánjuk folytatni észak irányban. A járda megépítése engedélyköteles tevékenység – tehát a kivitelezés előtt terveztetni és engedélyeztetni szükséges.
4., Szeptember 6. tér északi oldalán járdaépítés
A Szeptember 6. tér északi oldalán a Jegenye sori körforgalom és a Mező utca közötti szakaszon a biztonságos gyalogosforgalom megteremtése érdekében kerül tervezésre és kivitelezésre térkő burkolatú járda.
5., Töltényi utcában csapadékvíz elvezetése, járda és útépítése
A Töltényi Szaniszló utca állapota az évek során nagymértékben leromlott. Az út- és járdaburkolat töredezett, repedezett, a csapadékvíz elvezető rendszer szintén felújításra szorul. A feladat a meglévő útburkolat felületének felújítása, valamint a járdaburkolatok cseréje térkő burkolatra a csapadékvíz elvezető rendszer felújításával párhuzamosan.
6., Tihany utca folytatása – partra vezető sétány kiépítése közvilágítással
7., Csobánc utca folytatása – partra vezető sétány kiépítése közvilágítással
A Deák Ferenc sétány és Balaton part közötti önkormányzati tulajdonba került területeken, a Tihany utca és a Csobánc utca folytatásaként egy partra levezető, térkővel burkolt, utcabútorokkal ellátott, gyalogos forgalom számára kiépített sétány megvalósítása a cél.
8., Zamárdi utcában járdaépítés – Lidl Áruháztól a Vadalma utcáig
A 7. számú főközlekedési út mellett, a Lidl Áruház és a Vadalma utca közötti szakaszon jelenleg nincs járda - a gyalogosok az út szélén közlekednek, amely balesetveszélyes. A biztonságos gyalogosforgalom megteremtése érdekében kerül tervezésre és kivitelezésre a térkő burkolatú járda.
9., Tavasz utcában közlekedők
A Tavasz utca keleti oldalán épült sorházak telekhatára és a Tavasz utca útburkolata közötti zöldterület szélesebb, mint a város többi területén. Annak érdekében, hogy az ingatlanok gyalogosan és gépjárművel is megközelíthetők legyenek, az útburkolat és az ingatlanok közötti szilárd burkolatú közlekedők megtervezése és megépítése szükséges.
10., Panoráma utca csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése és útburkolat felújítása
A Panoráma utcában a vízelvezetés csak részben megoldott. Az egyre csapadékosabb időjárás következtében a hiányos rendszer nem képes az ingatanokat is veszélyeztető csapadékvizet elvezetni – ezért annak átépítése, kapacitásnövelése szükséges a meglévő útburkolat felújításával párhuzamosan.
11., Zsilip sor Fő utca felőli lejáró kiszélesítése és aszfaltozása
A Beszédes híd nyugati végén, a Fő utca északi oldalán kezdődik a jelenleg murvás burkolatú Zsilip sor. A Fő utcáról a Zsilip sorra való ráfordulás a hegyes szögű útcsatlakozás miatt még személygépjárművel is nehézkes, a burkolatcsatakozásnál lévő szegélyek pedig tönkre mentek. A feladat ezen útkapcsolat kiszélesítése a burkolatcsatlakozás javításával, valamint a bevezető kb. 50 méter hosszú szakaszának aszfaltozása.
12., Tátra utcában egyoldali járda építése
A Tátra utcában lévő öntött aszfaltburkolatú járda töredezett, a fák gyökerei sok helyen felnyomták a burkolatot. A biztonságos gyalogosforgalom megteremtése érdekében kerül tervezésre és kivitelezésre a térkő burkolatú járda.
13., Magistern szálló melletti lejáró aszfaltozása
A Beszédes József sétányon található Magistern szálló melletti, partra vezető út utolsó, kb. 50 méteres szakaszán – ahol vendéglátó egység is működik - hiányzik az aszfaltburkolat. Pótolni szükséges.
14., Honvéd utcában a Blaha Lujza utca vonalában gyalogos átkelőhely kialakítása
A 65. számú Honvéd utca - mely szinte kettészeli a Kiliti városrészt - a város egyik legforgalmasabb útja kevés gyalogátkelőhellyel. Gyalogos közlekedés szempontjából a Blaha Lujza utca – Honvéd utca Ságvári utca csomópont kiemelten balesetveszélyes - a probléma megoldása egy új gyalogos átkelőhely tervezése és megépítése ezen a területen.
VI. Vízépítések
1., Dózsa György utca – Molnár István utca – Klapka György utca – Alsó utca csapadékvíz – elvezetési rendszer bővítése
2., Dózsa György utca Tanácsház utca – Bajcsy Zsilinszky utca között csapadékvíz elvezetés megoldása
Mindkét területre jellemző, hogy a korábban részlegesen megépített és szűk keresztmetszetű csapadékvíz elvezető rendszer nem képes elvezetni az utóbbi évek nagy intenzitású esővizét, mely így veszélyezteti a néhol amúgy is rossz állapotú lakóépületeket. A csapadékvíz elvezető rendszer tervezése és engedélyeztetése után kezdődhetnek meg a kivitelezési munkák.
3., Társulási szennyvízcsatornák hiányzó és hibás bekötéseinek átépítése, javítása
A Siófok Térségi Viziközmű Társulat által korábban megépített szennyvízcsatornáknál néhány esetben elmaradt az ingatlanok szennyvízbekötése, ezek pótlása, illetve ahol nem megfelelő módon történt a bekötés, javítása szükséges.
4., Új utca csapadékvíz elvezetése
Az Új utcában a csapadékvíz elvezetést csak az utca elején lévő, legkorábban épített ingatlanok előtt oldották meg szűk keresztmetszettel. A később épített lakóépületek előtt a csapadékvíz elvezetés nem került kialakításra, illetve a meglévő, szűk keresztmetszetű elvezető nem alkalmas további esővíz befogadására és elvezetésére. A csapadékvíz-elvezető rendszer tervezése és engedélyeztetése után kezdődhetnek meg a kivitelezési munkák.
VII. Parkolóépítés
1., Sió utca – Spar előtti murvás parkoló térkövezése
A Sió utca Spar előtti szakaszán térkővel burkolt parkolók találhatók. A Sió utca útburkolata és a parkolók között azonban változó szélességben zúzott köves terület maradt. Az önkormányzat évente többszöri profilozással és zúzott köves feltöltéssel igyekszik karban tartani ezt a területet. A feladat ennek a zúzott köves területnek a burkolása térkővel, melyhez tervek elkészítése és engedélyeztetése
VIII. Tervezések
1., Déli városrész csapadékvíz elvezetés terveinek módosítása
A déli városrész csapadékvíz elvezetés terveit módosítani szükséges, mivel a csapadékvíz elvezetés végső kitorkolása a Sió csatorna azon területen létesülne, ahol a tervezett déli elkerülő út (65. számú utat és a Dózsa György utcát összekötő elkerülő) megvalósítása során megépítendő híd pillérei is találhatóak.
2., Siófok – Ságvár kerékpárút építési engedélyének meghosszabbítása
A Siófok – Ságvár kerékpárút építési engedélye az idén lejár – meghosszabbítása szükséges.
3., Aranyparti szállodák előtti partvédőmű korszerűsítésének tervezése – Balaton szálló – Európa szálló közötti szakaszon
A partvédő mű ezen szakasza az évek óta tapasztalható szélsőséges időjárás következtében megrongálódott – felújítása, korszerűsítése szükséges, melyet terveztetni, illetve az illetékes hatósággal engedélyeztetni kell.
4., Stadionprojekttel kapcsolatos hatástanulmányok elkészíttetése
A Nemzeti stadionfejlesztési program keretében a Révész Géza utcai stadion fejlesztése folyamatban van. Mivel a város a stadion más, sportcélú hasznosítását is tervezi, szükséges felmérni a lakosság igényeit, illetve ennek gazdasági vonzatát.
5., Zajvédő fallal kapcsolatos hatástanulmányok elkészíttetése
A Vak Bottyán utca nyugati oldalára tervezett zajvédő fal megépítését annak igen magas beruházási költsége miatt a város jelenleg nem kívánja megvalósítani. A megvalósítás elvetését támasztja alá az a körülmény is, hogy a zajvédő fal a közlekedésből származó zaj egy részét visszaverné az út keleti oldalán található ingatlanok irányába, mely így az ott lakók életszínvonalát rontaná. A hatástanulmánynak nem csak a fenti probléma kiküszöbölésére kell megoldást találnia, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a zajvédő fal városképi és gazdaságossági szempontból is elfogadható legyen.
6., Kökény utca – Bodza utca – Vadalma utca – Bláthy Ottó utca – út, járda és csapadékvíz elvezető, zöldfelület tervezése
A fent meghatározott terület viszonylag új beépítésű – az infrastruktúra csak részlegesen megoldott, illetve teljesen hiányzik – a megvalósítás előtt terveztetni szükséges.
IX. Egyéb fejlesztések
1., Fokihegyi kutyafuttató kerítésének építése
A lakótelepen élő kisállatok biztonságos sétáltatása érdekében a jelenleg „kutyafuttatóként” használt zöldfelületet kerítéssel szükséges körbevenni.
2., Koch Róbert utca 27/A,B társasházak előtt padok kihelyezése
A társasház előtt utcabútor nem található – telepíteni szükséges.
3., Árpád utca – Báthory fejedelem utca végén játszótér tornapálya kialakítása
Az Árpád utca – Báthory fejedelem utca végén található, kevés elemből álló játszó-eszközpark felújításra és kiegészítésre szorul. A játszóterek korszerűsítése során már nem csak a gyermekek, de a fiatalabb és a felnőtt lakosság mozgásigényét is ki kell elégíteni tornapálya kialakításával.
4., Motoros fűkasza beszerzésa 6 db (közfoglalkoztatásban elhasználódott eszközök pótlása)
A közfoglalkoztatásban elhasználódott eszközöket a hatékonyabb munkavégzés érdekében pótolni szükséges.
5., Koch Róbert utca és Berda utca közötti füves területen erdei tornapálya, grillezők, sütők elhelyezésse
A fent meghatározott terület „egyszerű” füvesített zöldfelület, különösebb funkció nélkül. A területet a lakók mozgásigényének kielégítése érdekében tornapálya kialakításával, a közösségi összetartás erősítésének érdekében pedig grillezők és sütők elhelyezésével lehet hasznosítani.
6., Krúdy iskola előtti padok és az iskola területén lévő lelátók felújítása
Az iskola előtti területről hiányoznak az utcabútorok – főleg padok, melyek pótlása szükséges. Az iskola területén lévő lelátók műszaki állapota az idő folyamán jelentősen romlott – felújítása szükséges.
7., Kele utca – Sorház utca sarkán lévő zöldterület iskola területébe történő bevonása, kerítés építése, gyerekfittnesz kialakítása
Korábban az itt lévő lakóépületeket az önkormányzat lebontatta – a kissé gondozatan területet azóta néhányan parkolóként hasznáják. Az ingatannal szomszédos iskola udvarán kevés a játszóeszköz, így a terület bevonásával gyerekfittnesz gépek és játszóeszközök telepítésével az említett probléma orvosolható.
X. Parkok és zöldfelületek
1., Minta lakótelep virágosítása
Siófok belvárosi részén a Széchenyi utca és a Dózsa György utca közötti területen a növényállomány elöregedett, esztétikai és egészségügyi funkcióját nem látja el. A koros faállomány nagymértékű száradása gallyazással már nem orvoslható. A területen található óvoda és a mellette lévő köztéri játszótér környezetének felújítása indokolt.
XI. Közvilágítás
1., Rizling utca közvilágítás kiegészítése
2., Töreki – Erdész utca közvilágítás kiépítésnek folytatása
Mindkét utcában a közvilágítás részlegesen kiépített. A Rizling utcában a közvilágítási hálózat passzív része (kábelek, oszlopok) megépült, de a kiépített oszlopokon a lámpatestek nem kerültek elhelyezésre – pótolni szükséges. Az Erdész utcában az igényelt közvilágítási szakasz kiépítéséhez a meglévő hálózathoz csatlakozva földkábel fektetésével és kandeláberek felállításával lehet megoldani a közvilágítási lámpák elhelyezését.
XII. Intézmények fejlesztése
1., KIKK felújítási munkái, eszközök cseréje, pótlása
A KIKK átadása óta jelentősebb belsőépítészeti felújítás nem történt, ennek első lépcsőjében a nézőtéri zsöllyék cseréje már igencsak aktuálissá vált.
2., Kiliti – Asztalos utca 18. szám alatti iskola (tornaterem) kazáncseréje
3., Nyitnikék óvoda fűtéscső cseréje
Mindkét intémzény gépészeti berendezési elavultak – cseréjük szükséges.
4., Iskolák, orvosi rendelők akadálymentesítése – ÁNTSZ hiányosságok pótlása
Az ÁNTSZ rendszeres időközönként ellenőrzi a közintézményeket – mind akadálymentesítés, mind a rendelkezésre álló eszközök, berendezések tekintetében. A tapasztalt hiányosságokat pótolni szükséges.
5., Gondozási központ mosókonyha és konyha biztonságtechnikai szintjének emelése és tűzjelző központ javítása
A Gondozási Központ az elmúlt évben több konyhai és mosókonyhai elektromos berendezést vásárolt a gondozottak zökkenőmentes ellátása érdekében. Az új gépészeti berendezések működtetése csak a meglévő villamosenergia hálózat bővítése mellett valósulhat meg. Az épület kötelezően előírt tűzjelző rendszer központja meghibásodott – javítása szükséges.
XV. Egyéb felújítási feladatok
1., Fő tér ( Gáti gödör ) támfalak, kerámialapok és műkő fedlapok javítása, pótlása
A Fő téren lévő támfalak kerámia burkolata több helyen hiányos, a támfalakat záró műkő fedlap töredezett – javítása szükséges.
2., Önkormányzati lakások, ingatlanok folyamatos felújítása
Mint minden ingatlant , a sajátjainkat is időközönként fel kell újítani illetve karban kell tartani. Sajnos jellemző, hogy az önkormányzati ingatlanokban lakó, vagy azokat elhagyó bérlők a karbantartásról nem gondoskodnak, a felmerült hibákat nem javítják.
3., Petőfi sétány rekonstrukció (Táncsics utca – Tátra utca között)
Az említett útszakasz a nyári időszakban Siófok egyik legforgalmasabb területe. Mind az út, mind a járda burkolata számos helyen töredezett, rossz állapotú, az ingatlantulajdonosok az út és járda közötti zöldsávot különböző módon leburkolták parkolás céljából, a csapadékvíz elvezetés nem megoldott. A renstrukciós munkák elvégzéséhez terveket szüséges készíttetni, az engedélyezési eljárás lebonyolítása után kezdődhet meg a kivitelezési munka.
4., Koch Róbert utca posta melletti játszótér balesetveszélyes burkolatának cseréje
A Koch Róbert utcában, a posta melletti játszótér gumiburkolata elöregedett, a használat során kikopott, szélei elvékonyodtak, ütéscsillapító funkcióját nem látja el - balesteveszélyessé vált. A balesetek elkerülése érdekében a burkolatot cserélni szükséges.
5., Reviczky utcában a Koltói utca – Korányi utca közötti szakasz meglévő betonlapos járda átforgatása
6., Fő utca (Sió utca - Mixmarket utca közötti szakasz) déli oldalán aszfalt burkolatú járda térkövezése
7., Vámház utca (Semmelweis utca – Kossuth utca között) útburkolat felújítása
8., Darnay tér keleti oldalán csapadékvíz átemelő felújítása
9. , Szent László utca 160. szám alatti csapadékvíz átemelő felújítása
10., Fő utca járda felújítása buszpályaudvar és Dózsa György utca közötti szakaszon – északi oldalon
11., Hóvirág utcában út aszfaltozása, csapadékvíz elvezető árok felújítása
12., Sorház utca - Bajcsy Zsilinszky utca közötti szakaszon járda felújítása a Sió utcában
13., Puskás Tivadar utca 3. szám előtti járda felújítása
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.