Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A hajózási szezonnyitó alkalmával a balatoni hajósok virágcsokorral köszöntötték Balatonfüred Néptánc Egyesületének hölgytagjait, Füred városa pedig balatoni borral, egy üveg olasz rizlinggel üdvözölte a hajósokat.
A megnyitó ünnepségen Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere köszöntötte a siófoki küldöttséget és a balatoni hajósokat, majd megnyitotta az idei balatoni hajózási szezont. Siófok város polgármestere, Dr. Lengyel Róbert ünnepi beszédét követően egy eredeti, 150 éves, anno 200 forint névértékű hajózási részvényt ajándékozott a füredi polgármesternek. A hajósokat és a résztvevőket az ünnepélyen Keszthely város polgármestere, Ruzsics Ferenc, és a Balatoni Szövetség elnöke, Balassa Balázs köszöntötte.
Dr. Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója ünnepi beszédében az idei fejlesztéseket emelte ki, köztük elsősorban a Siófok katamaránt. Az újjászületett hajó az idei év egyik legnagyobb újdonsága a hajófelújítások tekintetében. Magyarország első akadálymentesített hajója ideális mozgássérültek számára, valamint gyerekbarát is, így megfelelő a családos utazóknak. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy ezen a hétvégén nyitotta meg kapuit a hajózás 9 nagy vitorláskikötője is, megkezdődött a vitorlások vízre tétele, a szezonra való felkészítése.
A szezonnyitó zárásaként a Füred város meghívására érkezett Siófoki Férfi Dalkör műsorát, és a Balatonfüred Néptánc Egyesület bemutatóját láthatta a közönség. Az ünnepséget követően a Szent Miklós fedélzetén a Balatoni Hajózási Zrt. ajándékaként az utazóközönséget díjmentes, egy órás utazás várta.
A mai nappal három part menti városban, Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen indult el a balatoni hajózási szezon. Siófok, Füred és Tihany érintésével, valamint Fonyód és Badacsony között menetrendszerinti hajójáratok indultak, Siófok és Füred között a Magor gyorshajó szeli a vizet. Siófokon a Tünde, Balatonfüreden a Csobánc nosztalgiahajó várja az utazókat, Keszthelyen a Helka nosztalgiahajó, a Balaton egyik legrégebbi hajója kínál sétahajózási lehetőséget a hajózás szerelmesei számára. Húsvét hétvégéjén három napon át a három városból induló sétahajókon utazó gyerekeknek ajándék csokitojással kedveskedik a Balatoni Hajózási Zrt.
Milei Barbara
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.