Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A Balaton déli partján összesen 18 települést érint az a 18 milliárd forintból megvalósuló beruházás, amelynek keretében új szennyvíztisztító telepek jönnek létre, valamint az érintett településeken kiépül a szennyvízcsatorna hálózat.
- 2005-ben a Balaton déli partján több mint 20 önkormányzat tűzte ki célul a szennyvízcsatorna hálózat kiépítését, új szennyvíztisztító telepek és csatornahálózat létrehozását. Egészen 2010-ig nem indultak el a munkálatok, így a 20 önkormányzatból álló társulás 18-ra csökkent, a kilépő önkormányzatok más utakon próbáltak megoldást találni a szennyvízcsatorna hálózat kiépítésére. 2010-ben a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás élére Hidvégi József került. Az elnökségen túl változások történtek a munkához való hozzáállásban is, így új lendületet vett a projekt. – ismertette a projekt előzményeit Witzmann Mihály országgyűlési képviselő.
A képviselő a siófoki telep alapkőletételén kiemelte:
- A dél-balatoni szennyvízprojekt által 18 településen mintegy 18 milliárd forint beruházási értéken egy modern infrastrukturális, technológiai fejlesztés valósulhat meg a szennyvízelvezetés és tisztítás területén. Mindez nagymértékben hozzájárul a térség tőkevonzó képességének növeléséhez, a helyi gazdaság élénkítéséhez, akár új munkahelyek létrejöttéhez is. A projekt egyik nagy nyertese Balatonendréd, ahol a siófoki agglomerációhoz tartozó települések közül a teljes csatornázottság kiépítésére nyílik lehetőség. A településen így vállalkozások is megtelepedhetnek, hiszen építési engedély kiadására csak abban az esetben van lehetőség, ha a szennyvízelvezetés biztosított. Azt gondolom, hogy nagy nyertes még Endréd mellett a Siófok Töreki városrész, ahol szintén kiépül a szennyvízcsatorna rendszer. A siófoki agglomeráció az egyik legmeghatározóbb eleme a projektnek, teljes összegből erre a területre 7 milliárd kerül. A közel ezer új csatornabekötés a térség életében nagy fejlődést fog jelenteni, az itt élők mindennapi komfortérzetének javítását eredményezi. – mondta el Witzmann Mihály.
Az új siófoki szennyvíztisztító telepet a kivitelezést végző konzorcium képviseletében megjelent Pappert Attila mutatta be:
- A biológiai eleveniszapos szennyvíztisztító telep létesítménye viszonylag kis területen helyezkedik majd el. A telep legnagyobb részének, a futballpálya méretű biológiai részlegnek az alapozása zajlik jelenleg. A telepen biogáz előállítás is működik, így a fenntartáshoz szükséges energiát saját maga képes majd biztosítani. A szennyvíztisztító telep amellett, hogy gazdaságos működésű lesz, megjelenésében is látványos.
Hidvégi József, a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás elnöke a projektről elmondta:
- Balatonszemestől Balatonvilágosig 18 érintett település szennyvíztisztítását oldja meg a 18 milliárd forintból megvalósuló beruházás. Siófokon új technológiával épül az új telep, amely a következő 50 évre megoldja a terület szennyvíztisztítását. A projekt előkészületi szakaszát 2012-ben zártuk le, több mint 4000 ingatlan vételét, kisajátítását kellett megvalósítani a beruházás létrejöttének érdekében. Azóta gyorsabb ütemben zajlanak a munkálatok, jelenleg sikerült eljutnunk odáig, hogy több szakaszon már 50 százalékos állapotban van a kivitelezés. Karádon például a szennyvíztelep építése már az idei évben befejeződik. Siófokon az ingatlantulajdonosokkal való egyezkedés, tervezés kitolta a kivitelezés kezdésének időpontját. A városban a munkálatok 80 százaléka valósulhat meg idén, a fennmaradt munkálatok pénzügyi, gazdasági rendezése a 2014-2020-as időszakra tolódik majd át, várhatóan 2016 végére készül el. Az új siófoki szennyvíztisztító telep működését azonban a fennmaradó munkálatok nem befolyásolják, így a következő évtől már próbaüzemben, majd 2016 nyarán már teljes kapacitással működhet a telep. – nyilatkozta Hidvégi József.
Milei Barbara
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.