Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
„Nem szeretek szerepelni, természetes emberi dolog, amit tettem” – mondta Krisztián kezdetben szűkszavúan, aztán mégis elmesélte röviden, mi is történt azon a februári reggelen. Meglátta, hogy lángokban áll a szomszéd ház terasza, és meghallotta bentről egy kislány kiabálását. Nem gondolkozott, ösztönösen az ott lakó emberek mentésére indult. Az épület lángoló alsó részéből kikísért egy gyereket és egy idős nőt, majd mivel belülről már nem lehetett feljutni az emeltre, kívülről mászott fel egy ablakból a kerítés segítségével a kislány édesanyjáért, miközben a tűz már a gázcsőnél lángolt, és elérte a tetőt is. Ekkor a barátnője, Barbara is besegített a mentésbe; hozott egy létrát, ezen segítve le az emeleten rekedt nőt. Egy közelben dolgozó férfi értesítette a tűzoltókat és próbálta a kerti csapot beüzemelni, de végül egy szomszéd által hozott tömlővel sikerült Krisztiánnak megkezdenie az oltást, miután mindenkit kimentett. Ennek köszönhetően nem terjedt át más házakra is a tűz, amit a kiérkező hivatásos egységek így hamarabb el tudtak oltani. (A szakértők szerint a tűzet elektromos zárlat okozta.)
A 11 éve Siófokon élő, vendéglátásban dolgozó Homoki Krisztián a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság javaslata és a siófoki polgármester felterjesztése nyomán részesült a hősies magatartásáért köztársasági elnöki kitüntetésben. Az Életmentő Emlékérmet Kontrát Károly miniszterhelyettestől vehette át a Belügyminisztériumban a magyar államalapítás ünnepén. „Furcsának tűnt, hogy tele volt a terem tábornokokkal, magas rangú tisztekkel. Azt kérdeztem a miniszterhelyettestől, hogy csakugyan ekkora dolognak számít, amit tettem, amire csak annyit válaszolt, hogy: igen.” – számolt be Krisztián. Hozzátette; ösztönösen cselekedett, és újra ugyan így tenne hasonló esetben.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.