Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az alpolgármester a testület határozatának megfelelően tárgyalást folytatott a Kaposvári Egyetem rektorával és kancellárjával, hiszen a Kodolányi János Főiskola kivonulása után az egyetem vezetői szerettek volna posztgraduális, illetve mesterképzést indítani Siófokon, mely akkreditáció hiányában nem jött létre. A tárgyalás eredményeképpen az egyetemi vezetők a felsőoktatási törvény várható reformjára hivatkozva 3 hónapot kértek a végleges döntésükig. A Kaposvári Egyetem rektora májusban arról tájékoztatta Siófok Város Önkormányzatát, hogy Siófokon a felsőfokú oktatást nem indítják el. Emiatt az egyetemmel megkötött használati megállapodás megszűnik, az épület fenntartása, hasznosítási joga visszaszáll a tulajdonos Siófok Város Önkormányzatára. Ezt a döntést Siófok Város Képviselő- testülete 2015. június 25-én hozott határozatával elfogadta. A Gábor Dénes Főiskola rektora július végén jelezte, hogy létrehozta a Társadalom- és Gazdaságtudományi Intézetét, így különböző felsőoktatási szakképzési, illetve alapképzési szakok részére keresnének Siófokon telephelyet. A főiskola rektora megfelelőnek találta a Kodolányi János Főiskola által a korábbiakban e célra használt épületet, ezért Hamvas Péter alpolgármester és Szajcz Adrián képviselő július utolsó napján személyesen egyeztetett vele. Hamvas Péter alpolgármester a tárgyalás után előterjesztést kezdeményezett az ingatlan hasznosítására és a siófoki felsőoktatás újraindítására Siófokon. Augusztus 4. napján a rendkívüli testületi ülésen indítványozta, hogy a testület hatalmazza fel a város polgármesterét, dr. Lengyel Róbert polgármestert, hogy az előterjesztés mellékletében benyújtott szándéknyilatkozatot aláírja.
- Nagyon örülünk, hogy a volt Kodolányi épületének hasznosításával kapcsolatban sikerült eredményt elérnünk. Úgy gondolom, hogy ezzel a lépéssel Siófok ismét felkerülhet a felsőoktatás térképére, nem is akárhogy, hiszen olyan szakok indulnak a tervek szerint, amelyek a Balaton-régióban sehol sem találhatóak meg, így a város az oktatás terén is átveheti a régióban a vezető szerepet. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az itt tanuló diákok a régió problémáit, lehetőségeit testközelből ismerhetik meg – mondta Szajcz Adrián, a FIDESZ frakcióvezetője.
A főiskola vezetése a jövő évben 3-4 felsőfokú szakképzést tervez meghirdetni Siófokon, 2016 első félévében még csak 25-50 fővel, 2016/2017-ben 100 hallgatóval, 2017/2018 évben 200 hallgatóval számol. A szándéknyilatkozat a következő szakokat nevezi meg felsőoktatási szakképzés nappali és távoktatásos munkarendben: gazdálkodás-menedzsment kis- és középvállalkozási szakirány, valamint gazdálkodás-menedzsment projektmenedzsment szakirány. A képzési kínálatot tovább is bővítenék Siófokon turizmus-vendéglátás szakkal egyetemi alapképzés (BSc) szinten, továbbá külföldi partner bevonásával kettős diploma
kibocsátására irányuló egyetemi képzés megszervezése és szakirányú továbbképzés (a turizmus-vendéglátás alapszakra épülve) is a tervek között szerepel. A képviselő-testület szeptemberi ülésén felhatalmazta a polgármestert a megállapodás aláírására.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.