Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A legfontosabb fejlesztés egy lift beépítése lesz, de emellett az építők akadálymentesítik a mosdókat, a gyengén látók számára Braille írással információs táblákat helyeznek ki, és a hallássérültek számára is hozzáférhetőbbé teszik az ellátást. A központi ügyelet új, korszerű személygépkocsit kap, továbbá egészségügyi és informatikai eszközöket vásárolnak az ügyelet és a védőnői szolgálat részére.
A legkedvezőbb ajánlatot az Adler-Sió Kft. adta, így ez a cég végzi a felújítási, átépítési munkákat. Velük a hivatal illetékesei szeptemberben írták alá a szerződést, így elég szoros a határidő, a munkálatoknak ez év végéig el kell készülni. A cég vezetője elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak reményeik szerint el fognak készülni a munkával, emelett kihagsúlyozta, hogy mindent megtesznek, hogy a gyógyító munkát az épületben ne zavarják. A kivitelező cég szakemberei a liftaknát már kialakították, és az előkészítő műveletek is elvégezték, magát a liftet a szállító cég fogja beszerelni és beüzemelni. Zajlik a munka az épület többi részében is, a mellékhelyiségekben már csak kisebb munkálatok vannak hátra.
Mint azt ez év tavaszán megírtuk maximum 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehetett pályázni a tavalyi évben. Siófok élt a lehetőséggel, és bár a beadott pályázata szakmailag megfelelt, forráshiányra hivatkozva nem részesült támogatásban. Witzmann Mihály országgyűlési képviselő közbenjárására (komoly erőfeszítések árán, különböző maradványpénzeket kellett "összelobbizni") azonban 51,1 millió forintnyi támogatást mégis megkaphatott a város. A pályázat megvalósításához szükséges, támogatásban nem részesülő tevékenységek költségeinek fedezetét vállalta az önkormányzat.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.