Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Siófokon, az Önkormányzati Hivatalban Rozványi Dávid, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakreferense tartott szakmai konferenciát a régió pályaorientációban érintett pedagógusai számára.
Hazánkban a megújuló szakképzés első üteme a duális képzés bevezetése volt, második ütemként a Nemzetgazdasági Minisztérium vált a szakképző központok nagy részét fenntartó minisztériummá, a jelenlegi aktuális kulcslépés pedig a pályaorientáció. A pályaorientáció szolgáltatásai közé tartozik az információnyújtás, a pályatanácsadás, a pszichológiai tanácsadás, a támogatott öntájékozódás, a cég, üzem vagy tanműhely látogatás, a pályaorientációs tesztek és kérdőívek, valamint a pályaorientációs portálok. Az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóit és a középiskolás tanulókat érintő szolgáltatásokon túl a pályaorientáció a felnőttek számára álláskeresési és munkavállalási tanácsadást is biztosít.
- A magyar oktatáspolitikának is fő hangsúlya, hogy hogyan lehet minden diákot a számára legmegfelelőbb irányba orientálni. A pályaorientációval befolyásolom az általános iskolás végzős tanulókat, míg a pályaválasztás esetén csak tanácsot, választási lehetőséget tudok számukra nyújtani. Orientáció esetén minden szempontot figyelembe veszünk, a pályaorientációs tesztek által egyfajta önismereti folyamaton megy keresztül a tanuló, amelyet követően el tudja dönteni, számára mely terület a legérdekesebb és legmegfelelőbb. A pályaorientáció modernebb formáját kellene követni, amelynek kétféle módja van: a nyílt nap, amely során a diák személyes tapasztalatokat szerezhet, és az interaktív pályaválasztási „hadjárat”, amely során egy-két kiválasztott szakmát mutatunk be az általános iskolákban szakoktatók és a szakmát tanulók segítségével. – mutatta be a pályaorientációt a konferencia házigazdája, Szamosi Lóránt, Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója.
Az ország 44 oktatási centrumának a minisztérium által kijelölt feladata azon túl, hogy visszaadja a szakképzés presztízsét az, hogy épüljön be teljesen a helyi és régiós gazdaság vérkeringésébe, valamint a lehető legpontosabban mérje fel a munkaerőigényt.
- A befektetni vágyók számára az adott település megközelíthetősége mellett fontos szempont, hogy van-e megfelelően képzett munkaerő, illetve már azt is kiemelkedő szempontnak tekintik, hogy van-e képezhető munkaerő. Azokat a területeket részesítik előnyben, ahol megvannak a képző centrumok, amelyek a számukra megfelelő munkaerőt képzik. – mondta el Szamosi Lóránt.
Elsőként a pályaorientációs tanácsadók képzése zajlik az iskolákban, akik átadják az ismereteket az oktatási intézmények osztályfőnökeinek, majd általuk eljutnak a kérdőívek a 7-8. osztályos diákokhoz. A következő lépcsőfok a pályakövetés lesz, hogy nyomon követhetővé váljon a diákok iskola utáni elhelyezkedése.
- A kettő bevezetését követően 5-6 év múlva elérhetjük azt a szintet, hogy minél nagyobb tömegeket tudunk bevonzani a termelő munka világába, kialakul egy egészséges arány a szellemi és fizikai dolgozók között. – vélekedett Szamosi Lóránt. A főigazgató hozzátette - a pályaorientáció fontos szegmense az elvándorlás is, tehát nem elég kiképezni a fiatalokat, hanem meg is kell tudni őket tartani. Ez többek közt a tökéletes pályaorientáción múlik, hiszen ha a fiatal megtalálja a számára legmegfelelőbb munkát, akkor amennyiben igényli, segítünk számára megtalálni a munkahelyet hozzá, így csökken az esélye, hogy egyre nagyobb tömegek hagyják el az országot. A pályaorientáció által feladatunk, hogy a megfelelő pályát segítsük megtalálni a diákok számára, és elérjük, hogy Magyarországon maradjanak.
A kormány közelmúltban elindította országos kampányát, amelyben ingyenessé tette a második szakmát, valamint lerövidítette a képzési időt, ezáltal versenyképessé vált az állami szektor a magánszektorral szemben. Egy új rendelet szerint jövőre a szakközépiskolákban az érettségi tárgyak mellett az ötödik tárgy egy szakmai tárgy lesz, amely egy okj-s végzettséget fog adni.
A világbajnok szakmunkások rangsorában hazánk az első 10 ország között szerepel. 2018-ban Magyarország rendezheti meg a Szakmunkás Tanulók Európa Bajnokságát, a EuroSkills-t. A verseny kapcsán a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatójának célja, hogy a budapesti főhelyszínek mellett a Balaton régió és Siófok is szerepet kapjon.
Milei Barbara
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.