Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A Környezet-tudatos Balatoni Települések Konzorciuma a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése” című projektje keretében december 8-án adta át azt az öt új kukásautót, amelyek a lakosság által kihelyezett hulladékok gyűjtésére, valamint a válogatóműbe történő szállítására szolgálnak majd. A beszerzésre került járművek közül három Siófokon, egy Balatonvilágoson, egy pedig Zamárdiban gyűjti majd a szemetet több száz vegyes és szelektív hulladékgyűjtő edényből.
Potocskáné Kőrösi Anita, Siófok város alpolgármestere az átadón felhívta a figyelmet arra, hogy környezetünk megóvása mindannyiunk felelőssége, valamint a most kiépülő hulladékgyűjtési rendszer óriási lépés egy fenntarthatóbb, tisztább, élhetőbb régióért.
Kovács Tamás, Balatonvilágos önkormányzati képviselője az eseményen elmondta, hogy újabb fontos állomásához érkezett a település hulladékgazdálkodással kapcsolatos programja, amely a legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő járművek beszerzésével szorosan illeszkedik Balatonvilágos környezettudatos törekvéseihez.
- A tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművek legfontosabb előnye, hogy kevesebb fuvarral tudják megoldani a gyűjtést, ezáltal üzemanyagot spórolnak, ami a környezettudatos hulladékgazdálkodás egyik fontos alapeleme. Sokszor nem gondolunk bele, amikor levisszük a szemetet, hogy milyen munka áll ennek az összegyűjtése és hasznosítása mögött. Mindent el kell követnünk azért, hogy kevesebb hulladékot termeljünk, ügyelve a szelektív gyűjtésre. Ha ebben a lakosok is partnerek és az életünk része lesz ez a fajta gondolkodásmód, akkor válhat a mostani, folyamatos fejlesztés alatt álló szolgáltatás is igazán huszonegyedik századivá. – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.
A projekt keretében a környezetterhelés csökkentését egy központi digitális térképre épülő járattervező, útvonal-optimalizáló és szállításszervező rendszer üzembe helyezésével is elősegítik a jövőben. Új járattervek kialakítására kerül sor, amelyekkel a gyűjtőjárművek által megtett éves futásteljesítmény és a logisztikai költségek csökkennek, ezáltal a rendszer költséghatékonyságának növekedése várható. A modern irányítási rendszernek köszönhetően mind a szelektív, mind pedig a vegyes hulladékgyűjtő járművek útvonala könnyebben igazítható lesz a napi igényekhez, így az autók kevesebb időt töltenek majd az utakon.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.