Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A Siófok és Ságvár közti 65-ös úton eddig nagyon balesetveszélyes volt kerékpárral közlekedni, most egy biztonságos és minőségi kerékpárút köti össze a két települést, legyen szó akár munkába járásról, akár a szabadidő eltöltéséről.
– Szeretnénk folytatni a közeli települések, Nyim, Som, Ádánd irányába, csatlakozni a Sió-parti és Balaton-parti bringaút-hálózatra – mondta a megnyitón Kecskés Gábor ságvári polgármester.
Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester azt szeretné, hogy Siófokról indulva, a környező települések bejárásával a jövőben visszakanyarodik majd a bringaút Siófokra.
- Régóta várt fejlesztés valósult meg, amely jogos igénye volt az itt élőknek- mondta Witzmann Mihály országgyűlési képviselő- Az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programja révén száz százalékos támogatással, 260 millió forintból épült meg az út. Már a választási kampány alatt, különböző fórumokon nagyon sokan kérték ezt a bicikliutat, én nagyon örülök, hogy még az európai uniós finanszírozási időszak lezárulta előtt sikerült ezt a projektet megvalósítani. Tulajdonképpen 50 nap alatt készült el az út, persze ehhez szerencse is kellett, az időjárás mellénk állt- mondta Witzmann Mihály.
Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy az út hirdeti az egészséges életmódot, a környezet szeretetét, a természetbarát gondolkodásmódot egyaránt, minden korosztály használhatja szabadidő eltöltése céljából, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy gazdaságélénkítő hatása is lehet egyrészt a munkába ingázók számára, de az idegenforgalom szempontjából is, hiszen a kerékpáros turizmus az idegenforgalom legdinamikusabban fejlődő szegmense.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.