Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A nemrég elfogadott új Nemzeti Felsőoktatási Törvény lehetőséget biztosít a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központok létesítésére önkormányzatok, illetve helyi partner cégek részvételével. A Gábor Dénes Főiskola és Siófok Város Önkormányzata közösen folyamodtak az Emberi Erőforrások Miniszteréhez ilyen képzési központ létrehozására. Dr. Zárda Sarolta rektor, Dr. Horváth Endre intézetvezető, Hamvas Péter alpolgármester, Szajcz Adrián frakcióvezető, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának eredményes együttműködése révén minden akadály elhárult a siófoki képzési központ elindítása előtt. Az Oktatási Hivatal 2016. szeptemberi kezdéssel engedélyezte Siófokon, a Petőfi sétány 1. szám alatt a Gábor Dénes Főiskola képzési programjainak indítását.
- A Budapesttől való megfelelő távolság, a felsőoktatás szempontjából a környék lefedettsége (egyetemi, főiskolai képzés szempontjából Kaposvár és Pécs jöhet csak szóba), a kiváló együttműködés Siófok Város Önkormányzatával, valamint maga az épület, amely oktatási célra kiválóan alkalmas, mind fontos szempont volt, hogy Siófokot válasszuk. – nyilatkozta a siófoki felsőoktatással kapcsolatos sajtótájékoztatón Dr. Zárda Sarolta, a Gábor Dénes Főiskola rektora.
A Gábor Dénes Főiskola siófoki intézményében szeptembertől gazdálkodás és menedzsment, gazdaságinformatikus és mérnökinformatikus alapképzések indulnak. A felsőoktatási szakképzések közül felsőfokú közgazdász asszisztens kis- és középvállalkozási, illetve projektmenedzsment szakirányra, felsőfokú hálózati, illetve rendszergazda mérnökinformatikus-asszisztens szakokra jelentkezhetnek az érdeklődők.
- Minden alapképzési és felsőoktatási szakképzésünk nappali és távoktatási tagozaton egyaránt indul. A tagozatok között átjárásra is lehetőség nyílik, a nappali tagozaton kezdett hallgatók akár távoktatásra is átjelentkezhetnek. Alapképzés másoddiplomás képzésként is szerezhető. Szeptemberben a jelentkezőink 20 százaléka másoddiplomás volt, számtalan jogász, tanár érzi úgy, hogy szüksége van az informatikára magasabb szinten, amelyet távoktatásban másoddiplomás képzésen szereznek meg. Másoddiplomás képzés nappali tagozaton is lehetséges, azonban munka mellett az időbeosztás miatt ezt kevesen választják. Idén tavasszal induló képzéseink úgynevezett felnőttképzési tanfolyamok, 30-60 órás időtartamban tavasztól őszig zajlanak, egy-egy bizonyos szakterületen adnak jártasságot. Ezen képzéseinket a turizmus-vendéglátás szakmacsoport köré csoportosítjuk: pohárnok képzést, turisztikai desztináció menedzsment képzést és ökoturizmus képzést tervezünk indítani. Ezek a képzések a szakterületen belül szakmai végzettséget adnak, nem kötődnek felsőoktatási tanulmányokhoz. Magán felsőoktatási intézményként kizárólag költségtérítéses szakokat indítunk. A diákhitel konstrukció azonban ezekre az intézményekre is érvényes, jelenleg két konstrukció közül választhatnak a hallgatók. Az egyik a képzési költségeket teljes egészében fedezi, a másik a megélhetési költségekhez járul hozzá. Képzéseink nagy részét képezi a gyakorlati képzés, hiszen az egyetemi, főiskolai képzés jellemzője, hogy az alapképzések esetében a gyakorlatra helyezik a hangsúlyt. Több gyakorlati hellyel állunk kapcsolatban Siófokon, amelyek közül hallgatóink kiválaszthatják, hol töltik a szakmai gyakorlatukat. Felsőoktatási szakképzésben 6 hónap, az alapképzésben 6 hét a kötelező gyakorlati idő. – mondta el a főiskola rektora.
A Gábor Dénes Főiskola közel 25 éve alapult meg államilag elismert, alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményként. A rendszerváltást követően az első ilyen akkreditált intézmény volt az országban, és úttörőnek számított abból a szempontból is, hogy Magyarországon elsőként a nappali képzés mellett távoktatási tagozatot indított. A Gábor Dénes Főiskolát, mint informatikai főiskolát hozták létre az alapítók, az információs társadalom építésének szellemében jött létre az első magán felsőoktatási intézményként. A főiskolának jelentős tapasztalata van a vidéki hálózat szervezésében is, az 1992-ben létrejött főiskola öt év alatt 35 vidéki konzultációs központtal bővült, beleértve a határon túli magyar lakta területeket. A távoktatás alapja a korszerű tananyagrendszer, napjainkban már a főiskola minden tananyaga, minta vizsgasorozatai online elérhetőek.
Magyarországon jelenleg az informatika, valamint a turizmus és vendéglátás területén is jelentős a munkaerőhiány különösen a Balaton partján. A Gábor Dénes Főiskola a kettőt összekötve szeretné megvalósítani a felsőoktatást Siófokon. 2016 szeptemberétől gazdasági és informatikai, 2017 szeptemberétől turizmus-vendéglátás alapképzési szakokat terveznek elindítani.
- Siófok ismét felkerülhetett a magyarországi felsőoktatás térképére. – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Witzmann Mihály országgyűlési képviselő. - A felsőoktatás tekintetében reményeink szerint egy új, sikeres, eredményes korszak kezdődhet Siófok városa és a térség számára egyaránt. 2010 óta Magyarországon jól látható kormányzati törekvés, hogy minőségi oktatással sikerüljön elérni azt, hogy az országban a foglalkoztatottak száma folyamatosan bővüljön, a munkanélküliség csökkenjen, a gazdaság élénküljön. Azt gondolom, hogy nekünk itt helyieknek az az érdekünk, hogy ezeket a célkitűzéseket minél hangsúlyosabban tudjuk megjeleníteni akár Siófok, akár a Balaton régió viszonylatában. Ehhez valóban minőséget kell teremtenünk az oktatásban, úgy az alap-, mint a közép- és felsőfokon. Somogy megyében Kaposvár mellett Siófokon is megkezdhette működését egy Szakképzési Centrum, amely egy piacképes tudást nyújtó intézményként tevékenykedhet a balatoni térség számára. Egy főiskola letelepedése Siófokon nemcsak a magas fokú tudás és ismeretanyag átadását, helyben történő kamatoztatásának feltételeit teremti meg, hanem hozzájárulhat a térségből a fiatalok elvándorlásának csökkentéséhez, a balatoni településekre főleg téli időszakban jellemző nyugalom felpezsdítéséhez, egy gazdag társadalmi, gazdasági élet megteremtéséhez. A különböző rendezvényekkel, tudományos konferenciákkal olyan magas kvalitású vendégeket sikerül a térségbe hívni, akik a város és a térség jó hírét vihetik tovább. Az épületet ismét hasznos tartalommal sikerül megtölteni, nemes célt szolgálhat. – mondta el Witzmann Mihály.
- Magyarországon az elsők között Siófokon alapult meg Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ. Ez a város életében egy meghatározó pont lehet, hiszen a jövőbe nézve ez nemcsak az oktatás szempontjából, hanem több más megközelítésben is előnyt jelent a város számára, tovább tudjuk erősíteni a Balaton régióban betöltött szerepünket. A Fidesz frakció az ingatlan esetében mindvégig az oktatási célban gondolkozott, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az ingatlannak hosszú évekre visszamenőleg van az oktatásban betöltött szerepe, az épület erre lett annak idején predesztinálva. Siófok város képviselő testülete mindvégig jelentős többséggel támogatta ezt az elképzelést, hogy az épületben az elkövetkezendő évtizedekben ismét felsőoktatás legyen. Komoly cél, hogy többek között a turizmus és a vendéglátás területén egyedülálló oktatás működjön az intézményben, a gazdasági szakok tekintetében gazdasági konferenciák megrendezésével a város számos előnyre tud szert tenni a jövőben. Hosszútávon külföldi cserediák kapcsolatokkal és külföldi kettősdiploma lehetőségével is foglalkozik a Gábor Dénes Főiskola, így a tárgyalások alatt mindvégig szimpatikus volt számunkra, hogy egy ilyen hosszú távú elképzeléssel, koncepcióval vetítik előre a felsőoktatás jövőjét Siófokon. Jelenleg minden engedéllyel rendelkezik a főiskola ahhoz, hogy szeptemberben elindíthassák képzéseiket a városban. – mondta el a sajtótájékoztatón Szajcz Adrián frakcióvezető.
Hamvas Péter siófoki alpolgármester a Petőfi sétány 1. szám alatt található épület múltját, oktatási szempontból betöltött jelentőségét emelte ki:
- Az 1900-as évek elején a tudományos élet, a kultúra és a politika jelentős személyiségei fordultak meg ebben az épületben, amelyet az 1940-es években építettek át. 1998-ban Siófok Város Önkormányzatának tulajdonába került, majd jelentős felújításon esett át az intézmény. 2001. és 2012. között a Kodolányi János Főiskola hasznosította oktatási célra, mintegy 2000 fiatal szerzett itt diplomát. 2012-től a Kaposvári Egyetem szerette volna igénybe venni az épületet, azonban a sikertelen akkreditáció után a siófoki önkormányzat vette azt vissza. 7 pénzügyi és tulajdonosi bizottsági ülést, valamint 7 testületi ülést követően döntés született, ismét felsőoktatási intézmény szerepét töltheti be a Petőfi sétány 1. szám alatt található épületegyüttes. – foglalta össze az épület múltját az alpolgármester.
Siófok városának az új képzési lehetőségen kívül sokat jelent, hogy a műemlék jellegű épület újra jó kezekbe kerül. A Gábor Dénes Főiskola és a város önkormányzata számos rendezvénnyel, tudományos konferenciával, nyári tanfolyammal szeretné megtölteni az értékes épületet. A szeptemberben induló képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni. A siófoki képzési központban február 8-án 11 és 17 órakor nyílt napot rendez a Gábor Dénes Főiskola, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.