Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
- Azt elmúlt időszakban azt tapasztaljuk, hogy egyre népszerűbbek az állampapírok, egyre népszerűbbek a Magyar Államkincstár által forgalmazott ezen termékek. Azt látjuk, hogy az országban nagyon sok helyen nem voltunk jelen, csak a megyeigazgatóságainkon keresztül a megyeszékhelyeken, és nagy az igény arra, hogy járásközpontokban, egyéb településeken is megjelenjünk, hogy egy-egy kisebb közösségnek a megtakarításait is könnyebben be tudjuk csatornázni. Ebből kifolyólag az elmúlt időszakban, 2013-ban 10 helyen, 2014-ben 25 helyen és most az eltelt időszakban újabb 25 helyen nyitottunk értékesítési pontot, így most már csaknem 80 helyen leszünk elérhetőek az országban. Úgy gondolom, hogy az utazási időt ezzel meg lehet spórolni. Gyakorlatilag egyszer kell csak befáradni a szerződést aláírni, ezután adott esetben már akár webes felületen, akár okos telefonon is lehet intézni ezeket az ügyeket. Számos esetben vannak olyanok, akik idegenkednek ettől, vagy a személyes találkozást is fontosnak tartják, ilyen szempontból úgy gondolom, hogy jelentős az, ha adott esetben Siófokon is Siófok, illetve a járás területének lakosait el tudjuk érni, és nemcsak őket, hanem adott esetben a betérő üdülők, nyaralók is igénybe vehetik ezeket a szolgáltatásokat, amelyek az értékesítési ponton rendelkezésre állnak. – nyilatkozta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke.
A Siófokon megnyílt értékesítési ponton készpénzforgalom nélkül, a hét három napján, hétfőn, kedden és szerdán reggel 8 órától délután 16 óráig érhetik el az ügyfelek a Magyar Államkincstár szolgáltatásait.
- Az Államkincstári szolgáltatások közül az értékpapír forgalmazás, amely meghatározó. Itt gyakorlatilag az éven belüli lejáratú állampapírokat 3, 6, 12 hónapra, és az éven túl lejáratú papírokat is meg lehet vásárolni akár 3, 5, 15 évre is. Ilyen szempontból a tartós befektetési számlák előnyeit is élvezni lehet, hiszen a teljes adó- és járulékkedvezményre jogosulttá válnak a befektetők, és természetesen a babakötvényt is, mint a Magyar Államkincstár által kizárólagosan forgalmazott terméket is kiválthatják. A Magyar Államkincstár páratlan szolgáltatást nyújt, ingyenesen vezetjük az értékpapír számlákat, ingyenesen lehet ezeket megnyitni, úgy gondolom, hogy kiváló lehetőség adott esetben a versenytársakkal való összehasonlítás vonatkozásában is. – mondta el Dancsó József.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.