Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A siófoki ÁNTSZ-el egy épületben nyitotta meg értékesítési pontját a Magyar Államkincstár. A Somogy Megyei Kormányhivatallal együttműködve immár egy helyen intézhetik az ügyfelek családtámogatási, társadalombiztosítási, népegészségügyi és az államkincstári szolgáltatásokat.
- A Somogy Megyei Kormányhivatal fő célkitűzése, hogy az ügyfelekhez lehetőség szerint minél közelebb hozzuk az ellátási pontjainkat. Ezt tettük eddig is a kormányhivatalok 2011-es létrejötte után, ezt a célt szolgálták a kormányablak projektek, és itt Siófokon is egy évvel ezelőtt került átadásra a kormányablak, aminek az óta már 26 ezer ügyfele volt. Mondhatjuk azt, hogy ez a része sikeresen zajlott le a tevékenységünknek, most ez a lehetőség, amit a Magyar Államkincstárral közösen megvalósítunk, azt hiszem, hogy hasonló irányba mutat. Ne kelljen Kaposvárra utazni ügyet intézni. A családtámogatás és társadalombiztosítási főosztályunk már heti két alkalommal helyszíni ügyfélfogadást tart itt Siófokon ugyanebben az épületben, tehát az ügyfelek most már e tekintetben ide is koncentrálódnak. Ebben az épületben működik a járási népegészségügyi osztályunk, mivel ennek az osztálynak a feladatkörébe tartozik például a tabi és a siófoki járás védőnői szakfelügyelete is, van egy olyan réteg, akik az államkincstári babakötvények iránt biztosan érdeklődhetnek, és itt ezt egy helyen tudják majd intézni. Ezért hiszem azt, hogy az együttműködésünk sikeres volt, sikerült olyan helyszínt találni, ami mind a siófokiaknak, mind a Siófoki Járás 52 ezer lakójának hasznos lehet itt a Balaton déli partján. – nyilatkozta Neszményi Zsolt, Somogy Megye kormánymegbízottja.
A kormányablakok szolgáltatásainak köre folyamatosan bővül, ügyfeleik száma is növekszik.
- A kormányhivatalok, azt hiszem azzal, hogy eljutottunk, most már nem csak járási szintre, hanem a települési kirendeltségeken keresztül települési szintre is, a magyar államnak azok a szervei, amik a legközelebb vannak az ügyfelekhez. Ügyfeleink száma fokozatosan növekszik, hiszen tavaly óta a szociális ellátásokat is az önkormányzatoktól átvettük, így Somogyban is 12.600 ügyfél került át a kormányhivatalokhoz. Azt hiszem, hogy megfelelő széles spektrumban dolgoztunk már eddig is, és várható, hogy a kormányablak által intézhető ügyek száma tovább fog bővülni. Jelenleg már 500 fölött van ennek száma, várhatóan ezer vagy annál is több hatáskört fognak gyakorolni a kormányablakok, tervezzük, hogy még tovább szélesedjen a kör. – mondta el Neszményi Zsolt.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.