Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Több munkáltató és munkát kereső is hasznosnak és sikeresnek ítélte az első siófoki állás- és képzésbörzét, amit a siófoki önkormányzat rendezett meg a polgármesteri hivatalban. A cél az volt, hogy segítsék a munkaadók és munkát keresők, a képzési és foglalkoztatást segítő intézmények egymásra találását, ezzel is hozzájárulva a munkanélküliség csökkentéséhez, illetve a képzési igények felméréséhez. A börzén egyebek közt bank, multi, hajózási társaság, szállodák, kertészetek kerestek munkaerőt különböző feladatokra. A fórumon részt vett a Siófoki Szakképzési Centrum, valamint a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara is. Az általunk megkérdezett szakember a kezdeményezést jónak tartotta, azonban hozzátette, hogy az állásbörzén megjelent cégekkel a siófokiak vagy a környékbeli álláskeresők már mindenképpen találkoztak valamilyen formában, és volt olyan álláskínáló is aki olyan speciális szakmát kínált, amelyre ilyen keretek közt nem talál jelentkezőt. A rendezvényről az iskolákon keresztül tájékoztatták a végzős diákokat, és értesítették a cégek által meghirdetett pozíciókra alkalmas, regisztrált munkanélkülieket, továbbá a közfoglalkoztatásban dolgozókat is. A börzén megjelent érdeklődők közül 65-en töltötték ki az önkormányzat anonim kérdőívét. Ennek értékeléséből az derült ki, hogy a látogatók 67 százaléka állást, 15 százaléka képzést keresett, 18 százaléka pedig mindkettő iránt érdeklődött. Az érdeklődők több mint kétharmada Siófokról, a többiek a környező településekről érkeztek. Akadt látogató Kaposvárról, Fonyódról és Veszprémből is. A tesztkitöltők az adminisztráció, az ipar, a termelésgyártás, a kereskedelem, a vendéglátás, a szállodaipar és turizmus, az egészségügy, a munkaügy, az informatika, a mezőgazdaság, az oktatás és a pénzügy területén kerestek munkalehetőségeket.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.