Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója előterjesztésére szavazta meg Siófok Város Képviselő-testülete azt a szakképzési ösztöndíjat, amellyel a helyi hiányszakmákban tanuló diákokat támogatja a település. A szakképzési ösztöndíj létrehozásával kettős célja van a városnak. Egyrészt, hogy folyamatosan biztosítsa a helyi gazdálkodó szervezetek számára az állandó és jól képzett munkaerő-utánpótlást, másrészt, hogy elősegítse az új, munkahelyteremtő beruházások létrejöttét. Siófok Város Képviselő-testülete azt is kezdeményezi, hogy a város területén működő cégek a város által létrehozott szakképzési ösztöndíj alapjául szolgáló költségvetési forrás mellé saját forrást is rendeljenek. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés szimbolizálja a város és annak területén működő gazdálkodó szervezetek hosszú távú elkötelezettségét Siófok fejlődése, a beruházási tevékenység folyamatos fenntartása mellett.
- A város korábban is megbecsülte a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat, illetve a tanulmányi versenyeken komoly eredményeket elérőket. Most emellé tettünk egy pluszt, és ha tényleg sikerül a szakképzési
ösztöndíjhoz bevonzani a helyi vállalkozókat, akkor ez kuriózum lehet az egész országban – hangsúlyozta ki az
előterjesztést benyújtó Szamosi Lóránt képviselő. A szakképzési ösztöndíj kiterjed egyrészt minden, siófoki állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező tanulóra, aki a Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete által meghatározott hiányszakmát tanul nappali tagozaton, és a tanulmányi eredménye megfelel az önkormányzati rendeletben meghatározottnak. Másrészt azokra a tanulókra, akik a Nemzetgazdasági Minisztérium által fenntartott, Siófok közigazgatási területén működő, meghatározott helyi hiányszakmát oktató, szakközépiskolai képzést biztosító köznevelési intézményekben tanulmányaikat nappali tagozaton folytatják, valamint siófoki vagy a siófoki járás területén állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. A szakképzési ösztöndíj hatálya kiterjed a már érettségivel rendelkező, de nappali tagozaton szakképző évfolyamon tanuló diákokra is. Egy tanuló csak helyi hiányszakma, valamint csak első szakképesítés megszerzése érdekében folytatott tanulmányok alatt részesülhet önkormányzati szakképzési ösztöndíj-támogatásban. A szakképzési ösztöndíjban való részvétel egyik alapja, hogy az ösztöndíj elnyerésére pályázó tanuló helyi hiányszakmát tanuljon. Azt, hogy mi számít hiányszakmának, helyben határozzák meg, figyelembe véve elsősorban a város és annak gazdasági érdekeit, valamint a hiányszakmák körének a megyei listáját is. A minden évben – változó időpontban – kiadott kormányrendelet megyei szinten határozza meg a hiányszakmák körét, amely sokszor egyáltalán nem esik egybe a helyi, kielégítetlen munkaerő-szükséglettel. Szamosi Lóránt képviselő javaslata szerint azonban folyamatosan meg kell kérdezni a város területén működő gazdálkodó szervezetek, kis- és közepes méretű vállalkozások vezetőit is az általuk támasztott munkaerőigényről.
- A Balaton térségére Somogy megye esetében nincs megállapítva évek óta hiányszakmaként például a szakács vagy a pincér szakma, holott – különösen a nyári szezon idején – lassan az ideérkező turisták megfelelő színvonalú kiszolgálásának gátját fogja jelenteni – fogalmazott előterjesztésében Szamosi Lóránt. A képviselő elmondása szerint az ösztöndíj hatezer forintos alapösszege egy nagyvonalú összeg, amellyel Siófok városa megbecsüli a hiányszakmákban tanuló fiatalokat és tanulmányi teljesítményüket. Csorba Ottó, a pénzügyi bizottság elnöke az ülésen hozzátette, reméli, hogy az élet igazolni fogja a határozati javaslatban, illetve a rendeletben szereplő összegeket és irányokat is, véleménye szerint a diákok számára ez egy kívánatos és hiánypótló rendelkezés. A cégek és vállalkozások is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez azáltal, hogy kiegészíthetik a város által nyújtott ösztöndíjat, amit feltételhez, például helyben maradási feltételhez köthetnek, amellett, hogy munkahelyet ajánlanak a tanulók számára. A siófoki önkormányzat 8 millió forint összegű keretet különített el idei költségvetéséből a különböző ösztöndíj-támogatásokra.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.