Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
Az ötlet nem ördögtől való, nagyon sok önkormányzat működtet saját szervezetet a zöldterületek gondozására és a temetők üzemeltetésére, és egyre többen gondolkoznak hasonló létrehozásában. Eddig a városban egy helyi vállalkozás gondozta a temetőket, és nyújtott temetkezési szolgáltatást. Fontos kiemelni, hogy itt két különböző tevékenységről van szó, a temetők üzemeltetése önkormányzati feladat, erre szerződött a város a helyi vállalkozóval. Ez egyébként évekre visszamenőleg egy veszteséges üzletrész volt, a szerződés lejárt, ezért is gondolkozik a testület abban, hogy saját kezelésbe veszi ezt a tevékenységet. A terv szerint a létrejövő szervezet tevékenységi körébe tartozna a temetőüzemeltetés, a közterület-fenntartás, a köztisztasági munkálatok elvégzése, a zöldfelület-fenntartás, az önkormányzati tulajdonú ingatlanok kezelése és fenntartása, a közvilágítási rendszer karbantartása, és szóba került még a kisebb volumenű építés, kivitelezés.
- A városüzemeltetési szerv létrehozását megelőzően többféle megoldást is körbejártunk. Polgármesterként fontos szem előtt tartanom a siófoki lakosok és a város gazdasági érdekeit egyaránt. Az új egység az eddigi megoldásoknál költséghatékonyabb működést eredményezhet, valamint egyszerűsítheti a beszerzéseket. Külső szervezetek bevonása esetén ugyanis gyakoriak az elhúzódó beruházások, viszont a saját körben elvégzett tevékenység produktívabb lehet, és a siófoki emberek közérzetét javíthatjuk vele - mondta lapunknak dr. Lengyel Róbert polgármester.
A téma nem újkeletű, hiszen a hivatalnak már 2015 őszén elő kellett volna készíteni a város köztemetőinek üzemeltetésére vonatkozó közszolgáltatási szerződést, mivel az eddigi szolgáltatóval korábban kötött megállapodás 2015. december 31-én lejárt. A hivatal a képviselő-testület tavaly decemberi ülésén arra kérte a testület tagjait, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy az eddigi szolgáltató év végén lejáró szerződését 6 hónappal hosszabbítsa meg. Az indoklás az volt, hogy 2015. 11.01-én, azaz több mint egy hónappal korábban jelentősen módosult a közbeszerzési törvény, ezért a hivatalnak nem maradt ideje, hogy előkészítse, kiírja és lebonyolítsa a siófoki köztemetők üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. A hivatalnak úgy sem sikerült az eljárást lebonyolítani, hogy ezért egy külön budapesti céget fizet a város évek óta, amely kifejezetten a közbeszerzési eljárásokat készíti elő.
A témával kapcsolatos ügy legközelebb a testület 2016.márciusi ülésén jött elő. Ott került sor a „Siófok város közigazgatási területén a város tulajdonában lévő zöldfelületek és parkok fenntartására szerződés megkötése” című előterjesztésre. Ebben az NHSZ Kertfok Kft.-t bízták meg a címben foglalt tevékenység ellátásával, de csak 2016. december 31-ig. Nyilván itt is csak azért szólt a megbízás az év végéig, mert a szándék egy saját városi cég vagy intézmény alapítása volt. A cég egyébként nyílt közbeszerzési eljárás folyamán nyert, amelyet 2015. október 29-én írt ki a hivatal. A testület 2016. április 28-i ülésén ismét előjött a temetők ügye. Ekkor a temetkezési közszolgáltatás 2016. évi díjainak megállapításáról volt szó, amelyet a jogszabály helyi hatáskörbe utal. A döntés: a jelenlegi üzemeltető javaslatára a 2016. évi díjak május 1-től változatlanok maradnak (azaz megegyeznek a 2015. évivel). A 2016. májusi testületi ülésen tárgyalták volna a temetők üzemeltetéséről szóló közbeszerzési eljárás kiírásáról szóló előterjesztést. Itt azonban az a megegyezés született, hogy a temető üzemeltetésre vonatkozó közbeszerzési eljárást a hivatal leállítja, és visszavonja. Mivel a temetőüzemeltetés kötelező önkormányzati feladat, ezért a javaslat szerint a jövőben a Balaton-parti Kft. lássa el ezt a feladatot. Már ekkor felvetődött az, hogy erre külön városgazdálkodási szervezet kialakítása lesz a célszerű megoldás. Ezt követően 4 rendkívüli és 1 rendes testületi ülés volt, de a hivatal részéről semmiféle anyag nem került az üggyel kapcsolatban a testület elé. A legutóbbi, azaz a múlt havi testületi ülésen a „Városüzemeltetéssel foglalkozó szervezet kialakítása, a temetőüzemeltetés megszervezése Siófokon” című előterjesztést tárgyalta a hivatal. Az előterjesztésben többek között az olvasható, hogy a testület már hozott egy elvi döntést a közfeladatok ellátásának újjászervezéséről és a javaslat is megtalálható, mely szerint intézmény vagy nonprofit cég végezze a feladatokat jövő és elejétől. Szamosi Lóránt szerint azonban az előterjesztés alapján nem lehetett felelős döntést hozni.
- Semmilyen támpontot nem nyújtott a tekintetben, hogy melyik szervezeti forma lenne a legjobb és leggazdaságosabb megoldás a városüzemeltetési feladatok ellátására. A határozati javaslat 2. pontja viszont egy erről szóló döntést tartalmaz. Előkészítetlen és döntésre alkalmatlan volt ebből a szempontból az előterjesztés. Ezt nyilván jegyzőasszony zokon vette, de abszolút segítő szándékkal emeltem fel a szavam, a minél hitelesebb döntés érdekében. Továbbá azt gondolom, hogy a testületet nem lehet kifejezetten abba az irányba terelni döntés szempontjából, ami a hivatalnak a legegyszerűbb és gyorsan kivitelezhető. Elhangzott az is, hogy „nincs más megoldás, ez van és kész”, azaz csak intézményt lehet alapítani, mást nem! Egy ilyen kategorikus mondatnak szerintem helye nincs egy testületi ülésen. Ezért mondtam azt, hogy egy picit fordítva ülünk a lovon: nem a hivatalnak van testülete, hanem pontosan fordítva működik a dolog: a testület döntései alapján dolgozik a hivatal - mondta a képviselő.
Aztán kiderült persze, hogy van köztes megoldás. Szamosi Lóránt módosító javaslatába beépítették a jegyző javaslatát. „A Képviselő-testület felkéri a KÖH-öt, hogy a városüzemeltetéssel foglalkozó szervezetről, annak lehetséges működési formájáról (intézmény, nonprofit v. forprofit cég) készítsen előterjesztést a soron következő testületi ülésre az előnyök és hátrányok bemutatásával”- szólt a képviselő javaslata. Ehhez a város jegyzője hozzátette, hogy 2017. január 1-től átmeneti jelleggel, 6 hónap időtartamra a Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály 7 fővel lássa el a feladatot, és a testület elé a fenti előterjesztés a 2017. évi februári ülésre kerüljön be. Így tehát jövő évtől a hivatal osztálya végzi a temetők üzemeltetését, februárban pedig kiderül, hogy milyen formában működhet a városüzemeltetéssel foglalkozó cég, mely talán jövő évben már megkezdheti tevékenységét.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.