Magazin
Az első magyar kutatónő, aki az Antarktiszon...
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Csaknem ötven év után húzta haza a szíve Siófokra.
Kálmán Imre-fotókiállítás nyílt a világhírű operettkomponista születésnapján, október 24-én a KIKK előtti téren. November 26-ig...
Turizmus, 2020: a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma alapján Balatonfüred áll az élen, de ha a magánszálláshelyekét is...
A 7. választókörzetben Újvári István képviselő tájékoztatott minket a fejlesztésekről. A képviselő elmondta, hogy jelenleg folyamatban van két beruházás, járdaépítés a Szeptember 6. tér északi oldalán, valamint a Tavasz utca egy szakaszán út- és járdaépítés. Elkészült az Erdész utcában a közvilágítás folytatása, járdaépítés a Mező utcában, a Kiliti-Ságvár bicikliút csatlakoztatása Kilitin, valamint aszfaltozás és járdaépítés a Malom utcában.
Lapos Gábor a 4. számú választókerület képviselője némiképp szomorúan nyilatkozott, mint mondta, a tavalyra és az idei évre „beígértek” közül csak egy kis 30 méteres járdafelújítás valósult meg, és néhány helyen a vízelvezető árkok tisztítása. Idei évre a Reviczky utcai járdafelújítás lenne soron.
Hasonlóképpen nyilatkozott Csorba Ottó is a 2. számú körzet képviselője, ahol a Tihany utca meghosszabbítása készült el a Deák Ferenc sétánytól a Balatonpartig, és a Csobánc utca meghosszabbítása a Deák Ferenc sétánytól a Balaton-partig. Mint mondta, más, a 2016. évre betervezett, és a költségvetésben is szereplő beruházás még nem kezdődött el, így nem is fejeződhetett be.
Szamosi Lóránt választókörzetében, azaz a 3. számúban idén elkészült a Sió utcában lévő SPAR előtti parkoló térkövezése, a Zsilip sori lejáró kiszélesítése, aszfaltozása, a Fő utcán a Mix Market udvar és a Spar közötti szakasz térkövezése, a Vámház utca teljes aszfaltozása a Fő utca és a Semmelweis utca között, valamint a Vásárcsarnok előtti parkolók felújítása, a Sió utca Bajcsy- Zsilinszky és Sorház utca közötti szakaszán, mindkét oldali járda térkövezése és a Puskás Tivadar u. 3. előtti járda felújítása. Mindezek mellett, mint mondta, az ő körzetében történt a Vak Bottyán János Általános Iskola épületének külső szigetelése és a Fő tér Gáti-gödör felőli oldalának javítása, szegélyek, térkövek cseréje.
Mezőfi Józsefné, az 5. számú választókörzet képviselője a Vak Bottyán Iskola mellett újonnan átadott szabadtéri sportparkban válaszolt kérdéseinkre. Mint mondta, a Kele utca és a Sorház utca sarkán épült sportpark tulajdonképpen az iskola területe, mivel a tornaterem nagyon kicsi, így ezzel a sportpálya létesítésével tudnak segíteni a gyerekeknek. Emellett elkészült egy térköves járdaszakasz a DRV irodaház előtt, napelemes köztéri világítás került az Amigo étteremmel szembeni parkolóba, a buszmegállótól a volt Csárdás étteremig elkészült a járda, az étteremtől a vasúti átjáróig pedig az út és a járda is megújult.
Szajcz Adrián fejlesztési és beruházási tanácsnok a 6. számú választókörzet képviselője arról számolt be, hogy egy nagyberuházás folyik jelenleg is a Béri Balogh utcában, ahol új út, járda és csapadékvíz-elvezetés is épül. Befejeződött a Sándor utcai járda építése, amely térköves burkolatot kapott, a Dózsa György utca Tanácsház és Bajcsy szakaszán új járda és vízelvezető épült, valamint a Dózsa György út 40-es szám mögött új járda. A tanácsnok elmondta azt is, hogy örül, hogy a képviselők a legapróbb részletekbe menően felmérték a teendőket a választókörzeteikben, és a tavalyi és az idei költségvetésben is nagyon sok megoldásra váró fejlesztést szerepeltettek. Fontosnak tartotta azt is, hogy a jelenleg elkészült beruházásoknak már a múlt évben el kellett volna készülniük, most már a 2016- os év költségvetésében szerepeltetett terveknek kellene megvalósulniuk. Ez azonban, mint mondta, már nem a képviselők feladata, ezzel a hivatalnak kellene foglalkoznia.
2021. 01. 23.
2021. 01. 12.
2020. 12. 24.
2020. 12. 20.
2020. 12. 06.
2020. 11. 11.
2020. 10. 04.
2020. 09. 12.
2020. 08. 16.
2020. 07. 25.
2020. 06. 25.
2020. 05. 10.
2020. 04. 05.
2020. 02. 24.
2020. 02. 23.
2020. 02. 21.
2020. 01. 31.
2020. 01. 27.
2020. 01. 11.
2019. 12. 27.
2019. 12. 14.
2019. 12. 14.
2019. 11. 11.
2019. 10. 28.
2019. 10. 26.
2019. 10. 25.
2019. 10. 21.
2019. 10. 12.
2019. 10. 08.
2019. 10. 06.
2019. 10. 04.
2019. 10. 03.
2019. 10. 01.
2019. 09. 23.
2019. 09. 20.
2019. 09. 19.
2019. 09. 18.
2019. 09. 16.
2019. 09. 15.
2019. 09. 08.
2019. 09. 02.
2020. 10. 29.
2020. 07. 09.
2020. 05. 06.
2020. 02. 19.
2020. 01. 29.
2020. 01. 28.
2020. 01. 18.
2019. 12. 18.
2019. 12. 14.
2019. 10. 27.
2019. 10. 22.
2019. 10. 11.
2019. 10. 10.
2019. 09. 26.
2019. 09. 25.
2019. 09. 24.
2019. 09. 22.
2019. 09. 21.
2019. 09. 17.
2019. 09. 13.
2019. 09. 12.
2019. 09. 09.
2021. 01. 23.
2020. 11. 30.
2020. 08. 31.
2020. 03. 10.
2020. 03. 03.
2020. 02. 07.
2020. 01. 19.
2019. 11. 10.
2019. 11. 06.
2019. 11. 05.
2019. 11. 03.
2019. 11. 02.
2019. 10. 29.
2019. 10. 19.
2019. 10. 05.
2019. 09. 14.
2019. 09. 11.
2019. 09. 07.
2019. 08. 30.
2019. 08. 23.
2019. 08. 22.
2019. 08. 15.
2019. 08. 14.
2021. 01. 11.
2020. 12. 13.
2020. 10. 29.
2020. 10. 17.
2020. 09. 27.
2020. 09. 13.
2020. 08. 26.
2020. 08. 24.
2020. 08. 16.
2020. 08. 09.
2020. 08. 02.
2020. 07. 23.
2020. 07. 11.
2020. 06. 22.
2020. 05. 04.
2020. 04. 09.
2020. 03. 17.
2020. 03. 07.
2020. 02. 18.
2020. 02. 09.
2020. 02. 02.
2020. 01. 26.
2020. 01. 22.
2020. 01. 21.
2020. 01. 12.
2020. 01. 10.
2020. 01. 09.
2020. 01. 05.
2019. 12. 14.
2019. 11. 07.
2019. 10. 23.
2019. 10. 20.
2019. 08. 25.
2019. 08. 06.
2019. 07. 31.
2019. 07. 28.
2019. 06. 27.
2019. 06. 13.
2019. 05. 31.
2019. 05. 23.
2019. 05. 14.
2019. 04. 22.
2019. 04. 06.